A probléma az, hogy a növekedési tartalékaink kimerültek az előző pár évben. Ahhoz, hogy ebből kijussunk, ahhoz nem elégséges, és nem is szükséges az euro-csatlakozás.
Továbbra is 13% a jegybanki alapkamat, az infláció csak lassan fog csökkenni, és még várni kell rá - ezt mondta az MNB alelnöke mai tájékoztatóján.
Nem változtatott az irányadó kamaton a jegybank moneteáris tanácsa, az változatlanul 13 százalék - erről beszélt Virág Barnabás, a jegybank alelnöke egy mai tájékoztatón. Az alelnök elmondta, hogy az egynapos tendereknél még mindig indokolt a 18%-os kamat fenntartása. A bankközi likviditás szűkítése a pénzügyi piacok erejét csökkentette. Elmondta azt is: a kamatcsökkentés jelenleg nincs napirendben.
Hozzátette, hogy az infláció januárban tetőzött, a megítélését tekintve az óvatosság indokolt, erősödhetnek a dezinflációs hatások, például a nyersanyagárak csökkenése is ilyen. Felhívta azonban a figyelmet, hogy amint tetőzik majd az infláció, a csökkenés akkor is csak az év második felében jöhet el.
Virág Barnabás szerint megállt az élelmiszerár-infláció, sőt, februárban tovább is lassult, ez pedig segítheti az éves infláció csökkenését is. Bár a februári adat érdemi elmozdulást még nem fog mutatni, itt is az év második felében várható gyorsabb csökkenés.
A gazdaság a tavalyi év utolsó három hónapjában tovább lassult, és ez kitarthat ennek az évnek az első felében, ez pedig a belső piacra volt komoly hatással - mondta az alelnök. A háztartások pénzügyi döntéseiket már lassabban és sokkal megfontoltabban hozzák meg, csökkent a fogyasztás is.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Virág Barnabás elmondta: a jegybanki döntések október óta folyamatosan stabilizálják a magyar pénzpiacot, az elmúlt időszakban folyamatosan emelkedtek a kincstárjegy-hozamok, sikerült megőrizni a pénzügyi stabilitást. A forint is folyamatosan csökken most az év eleje óta, a jegybank mérései szerint a szigorú monetáris politika is eredményezte ezt, a forint már emelkedő piacon van.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







