European Parliament interior in Brussels, Belgium.

Előrelépést hozhat ez a döntés az orosz-ukrán háborúban: lépett az Európai Unió

2022. június 24. 11:02

A csütörtökön kezdődő EU-csúcson tárgyaltak az EU-hoz csatlakozni kívánó országok tagjelöltségéről, így Ukrajnáéról és Moldováéról – írja a HVG.

Tegnap szavaztak az EU-tagországok kormányfői Ukrajna és Moldova  tagjelöltségéről az Európai Bizottság javaslata szerint, mindkét országnak elfogadták a csatlakozási folyamat új szakaszba lépését. A döntés történelmi jelentőségű Ukrajna esetében, és kihathat az orosz-ukrán háború alakulására is. Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke arról beszélt, hogy a döntés erősíti az EU-t, de a tagjelölt országokat is Oroszországgal szemben. Az ülésen Grúzia tagjelöltségéról is szavaztak, de ezt végül nem fogadták el.

Bosznia-Hercegovina tagjelöltségét is támogatta néhány ország, de ez végül nem valósult meg. A találkozó végkövetkeztetéseiben kitérnek rá, hogy Bosznia teljesítse a politikai kötelezettségvállalásait, valamint hajtsanak végre alkotmányos és választási reformot, mellyel európai szintre emelkedhetnek. Végül hangsúlyozzák, hogy az EU kész tagjelölti státuszt adni a balkáni országnak. Észak-Macedónia esetében viszont nem volt előrelépés, bár az ország 17 éve tagjelölt, ugyanis a folyamatot Bulgária blokkolja.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 4. 16:14
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem - közismert régi nevén a TF - a közösségi oldalán je...
Holdblog  |  2026. szeptember 4. 11:28
Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 4. 09:43
Egy lakáshitelnél már néhány tized százalékpont kamatkülönbség is milliós tétellé nőhet a teljes fut...
ChikansPlanet  |  2026. szeptember 4. 08:00
A tengerpartok védelme és a tengeri ökoszisztémák helyreállítása általában két külön feladat, egy fl...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 4. péntek
Rozália
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?