A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
Mindössze 440 építőipari cégalapítás került közzétételre április hónapban, ami közel 2 éves mélypontot jelent. Bár a termelési adatok egyelőre szépen alakulnak az ágazatban, de egyre több az óvatosságra intő jel is. Kérdés, hogyan fogja befolyásolni az építőipar alakulását a költségek jelentős drágulása, valamint a tervezett adórendszeri változások.
A nagyon erős 2021-es cégalapítási hangulat, majd az igen ingadozó 2022-es cégalapítási számok után 2022 áprilisában mélypontra kerültek az új építőipari cégbejegyzések. A hónap során csupán 440 építőipari cégalakulás került közzétételre, ami az elmúlt 2 év legalacsonyabb értéke, és a mostani szint a 2018 környéki átlagos havi cégalapításnak felel meg. Az áprilisi alacsony cégalapítási érték ugyanakkor nem jelenti azt, hogy hosszú távon is beszakadnának a cégalapítások, a trend alapján úgy tűnik, hogy a 2022-es cégalapítások nagyon fluktuálnak, de átlagban egy viszonylag magas 550 körüli havi cégbejegyzést mutatnak – írja az OPTEN új jelentésében.
Ezek mellett a mostani cégalapítási érték még mindig magasabb, mint az ágazatban megszűnő vállalkozások száma. „Az építőipar-specifikus cégbejegyzési mintázat tehát most is megmutatkozik, miszerint a cégalapítások száma messze meghaladja a cégtörlések számát, és még extrémebb kilengések esetén is alacsonyabb a megszűnő vállalkozások száma az újonnan indulókénál” – mondja Pertics Richárd elemző. A cégalapítások és cégtörlések eredőjeként évek óta folyamatosan növekszik a társas vállalkozások száma az ágazatban, jelenleg mintegy 64 ezerre tehető a számuk. Az ilyen meredekségű, szigorúan monoton cégszám-növekedés csak az építőiparra jellemző, a legtöbb ágazatban minimum hullámzó, de sok esetben stagnáló cégszámokról beszélhetünk.
Népszerű vállakozási formák az építóőiparban
A társas vállalkozási forma mellett az egyéni vállalkozók száma is igen gyorsan emelkedik a szektorban. Csak április hónapban 1320 új éptőipari egyéni vállalkozó lépett a piacra, és mára már több mint 76 ezer egyéni vállalkozó dolgozik a szektorban. Arányaiban ez illeszkedik a társas vállalkozói adatokhoz, hiszen mind az egyéni vállalkozóknál, mind a társas vállalkozóknál a vállalkozások 12 százaléka működik az építőiparban. Az elmúlt hónapok ugyanakkor stabilan hozzák a havi 1300-1500 új egyéni vállalkozói bejegyzést az ágazatban, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden ötödik Magyarországon bejegyzett új egyéni vállalkozó az építőiparban kezdi meg munkáját. Tehát az építőipari egyéni vállalkozói bejegyzés mind az ágazathoz, mind az egyéni vállalkozók számához képest magas. A növekedési arány ugyanakkor már nem nevezhető egészségesnek, és mára kérdésessé vált a KATA adózási forma jövője, ami az egyéni vállalkozói szám növekedésének elsődleges forrása.
Az építőipai termelés egyelőre még szép számokat produkál, az év első hónapjának termelési volumene 15 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát. Ráadásul kisebb havi kilengésekkel, de közel 2 éve folyamatos a növekedés. A március végi építőipari szerződésállomány is biztató jeleket mutat, hiszen 6,4 százalékkal magasabb a 2021 március értéknél. Az új szerződések volumene ugyanakkor már csökkenést mutat, azaz a növekedési dinamika már nem olyan mint 1 évvel ezelőtt volt.
Bizonytalan jövő
Mindezek mellett továbbra is vannak komoly bizonytalansági tényezők az építőipar jövőjével kapcsolatban. Egyes központi beruházások visszaesése, legalábbis elhalasztása várható a gazdaságpolitikai megszorítások következtében. Ezek hatása vélhetően nem fogja rögtön éreztetni hatását, hiszen a futó, illetve már magas előkészítettségi fázisú projektek még egy ideig tartják az ágazat lendületét. Ezek mellett az infláció hatása begyűrűzik az építőipari kereslet lakossági oldalába is, és a kereslet tekintetében még fontos kérdés, hogy az otthonteremtési támogatások és kedvezmények meddig és milyen formában maradnak fenn. Az ágazat szereplőinek mindennapi működését továbbra is nehezítik a beszerzési árak változása, amely egyrészt a devizaárfolyamok ingadozásából, másrészt a nyersanyagárak növekedéséből és logisztikai problémákból fakad.
A nehéz körülmények megjelennek egyes céginformációs mutatókban is. Az építőipari cégek több mint 1 százaléka került végrehajtás alá április hónapban, ami összességében 685 végrehajtás alá került céget jelent. Bár az adat nem számít kirívónak az elmúlt hónapok adatait tekintve, de ettől még magasnak számít egy ekkora cégbázisban ilyen rövid idő alatt. Felszámolást 85 vállalkozás ellen indítottak partnerek, azaz ennyi esetben nem látták már esélyét a partner-vállalkozások, hogy az adós cég működése mellett visszakapják kintlévőségeiket. Valójában a felszámolási eljárások is csak a jéghegy csúcsát jelentik, a legritkább és legvégső esetben kerül csak erre sor a tartozások behajtása érdekében. A kintlévőségek behajtására már túl sok esély ilyenkor sincsen. Az áprilisi 85 felszámolás valamivel magasabb szintet jelent, mint a koronavírus előtti normál havi felszámolás szám, de kirívónak még nem számít.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Építőipari kényszertörlési eljárásból 415 került közzétételre áprilisban, ami illeszkedik az elmúlt időszak trendjébe, és a vártaknak megfelelően alakul. A kényszertörlések száma körülbelül kétszer akkor most, mint az elmúlt évek átlag havi kényszertörlési értéke, és mintegy fél éve tart a kényszertörlési hullám az eljárástípus korábbi szünetelési és újraindulása miatt. Végelszámolási eljárásból 54 indult április folyamán, ami egybeesik az elmúlt évek átlagos havi adataival.
Milyen változásokra számíthatunk?
Az év hátra lévő része szintén biztosan izgalmas lesz az ágazat szereplői számára, egy esetleges KATA változás, vagy a visszafogott beruházások, az infláció, a központi támogatások változása, mind-mind erőset lökhetnek vagy fordíthatnak a szektor lendületén. Akárhogy is lesz, de a 2021-es évet nehéz lesz megismételni, a 2022-es éves cégalapítási összérték már szinte biztos, hogy nem fogja elérni a 2021-es rekordmagas értéket, és a termelési volumen növekedése sem lesz várhatóan olyan, mint előző évben. Az ágazat a korábbi tapasztalatok alapján igen érzékenyen reagál a gazdaság hullámvölgyeire, és sok esetben eltérő viselkedési mintát mutat a többi ágazathoz képest, így érdemes lesz nyomon követni az építőipar céginformációs mutatóit a következő hónapokban is.
Paksi ügy: ezért nem lehet az 1983-as paksi helyzetet a maihoz hasonlítani, hosszútávú megoldás kell
A Duna vízállásának változása és az Ausztriában az elmúlt napokban lehullott csapadék mennyisége alapján a következő napokban a Duna vízszintjének néhányszor 10 cm-es emelkedése várható.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







