Egy vasútállomást érhetett rakétatalálat Kárpátalján

Egy vasútállomást érhetett rakétatalálat Kárpátalján

2022. május 4. 08:45

Vasútállomást érhetett rakétatalálat Kárpátalján - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Menczer Tamás azt mondta, folyamatosan kapcsolatban vannak az ungvári külképviselettel, az ott dolgozó kollégáik azt közölték, a légiriadó kedden néhány perccel 18 óra után kezdődött, és két órán át tartott. A jelenlegi információk szerint a támadásban nem sérült meg senki - fűzt hozzá.

Kérdésre kitért arra is, még zajlik az uniós szankciós csomag összeállítása, de a magyar álláspont világos: a földgáz és a kőolaj importjának szankcionálását a kormány nem tudja támogatni, mert a háború árát nem fizettethetik meg a magyar emberekkel. Az államtitkár felhívta a figyelmet, hogy a magyar gázfelhasználás 85 százaléka orosz gáz, a kőolaj-felhasználás 65 százaléka orosz olaj, ami naponta 20 ezer tonna kőolaj vásárlását jelenti. Ennek a pótlása - Menczer Tamás szerint - egyészen egyszerűen lehetetlen egyik napról a másikra.

Közölte azt is, a kormány egyetért azzal, hogy az európai energiabeszerzést diverzifikálni kell, Magyarország a házi feladatát elvégezte, de csak onnan lehet gázt és olajt venni, ahol van, és ahonnan el lehet szállítani. Menczer Tamás az M1 aktuális csatornán azt mondta, horvát részről nagyon komoly fejlesztésre lenne szükség ahhoz, hogy az adriai vezetéken keresztül kaphasson több kőolajat Magyarország, és a magyar finomítói technológiát is át kellene állítani egy más típusú kőolajra, amihez szintén évek kellenének, és több százmillió dollárnyi beruházásra lenne szükség.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 12. 20:44
A Media1 forrásai szerint a jövő héten egy állománygyűlésen jelenthetik be a Magyar Nemzet című napi...
Bankmonitor  |  2026. június 12. 14:33
Sokan úgy gondolják, hogy ha megtakarításos életbiztosításuk van, akkor kockázati szempontból is ugy...
Holdblog  |  2026. június 12. 10:01
A gazdaságban a megtakarításokért versengenek különböző befektetések/beruházások, és e kettő egyensú...
ChikansPlanet  |  2026. június 12. 08:00
Lassan a negyedik hónapjába lép a közel-keleti háború, melyről sokan azt gondolták, hogy csak néhány...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 12. péntek
Villó
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 12. 19:01
Agrárszektor  |  2026. június 12. 20:36