14 °C Budapest
Business Investment analysis,Account and accounting Concept,Business Investment analysis

Hatalmas adóváltozás lép életbe: őket érinti, idén már mindenképpen lépni kell

2022. február 7. 10:02

A tervek szerint az OECD-országokban, így hazánkban is szűk egy év múlva vezetnék be az új szabályozás a globális minimumadóról, amelyről egyre többet tudni, és az effektív adókulcs meghatározásakor figyelembe vehető adók körével kapcsolatban is csökken a bizonytalanság.

Tavaly október óta több fontos lépés történt a globális minimumadó bevezetésének 2019-ben kezdődött folyamatában. Ezek közül messze kiemelkedik, hogy az OECD 2021. december 20-án publikálta a végleges modell szabályait, egy nappal később pedig az Európai Bizottság hozta nyilvánosságra ehhez kapcsolódó irányelv tervezetét. Úgy tűnik, Magyarország a korábbi aggodalmakkal szemben a minimumadó miatt nem sokat veszít versenyképességéből és tőkevonzó erejéből. 

A Telex kiemelte, hogy a két dokumentum megjelenése több szempontból is mérföldkőnek számít. Egyrészt azért, mert közel 140 ország társasági adó szabályainak az összehangolása a cél, ami igazi bravúr a nemzetközi adózás területén. Másrészt azért, mert újabb, lényeges részletek derültek ki az eddig számos tekintetben csak tervek és elképzelések szintjén létező koncepció működéséről.

Bár még sok kérdés megválaszolatlan, azért pár dolgot már biztosan tudni. A globális minimumadó szabályozás a 750 millió euró feletti konszolidált árbevételt elérő nemzetközi vállalatcsoportokra vonatkozik majd, bevezetési dátuma az OECD országokban tevékenykedő leányvállalatok esetében 2023. január 1-jén, a harmadik országok esetében pedig egy évvel később, 2024-ben esedékes.

Az előzetesen a 10-15 százalékos sávba prognosztizált minimumadó kulcs mértéke 15 százalék lesz. A 9%-os társasági adószinttel rendelkező Magyarország biztosan érintett lesz a globális minimumadó bevezetése kapcsán, a Pénzügyminisztériumi források szerint Magyarország esetében az iparűzési adó, az innovációs járulék és az energiaellátók jövedelemadója (Robin Hood adó) is elszámolható lesz a társasági adó mellett.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Tekintve, hogy az irányelv alapján hozott törvénymódosításokat a tagállamoknak 2022. december 31-ig kell elvégezni és a szabályok túlnyomó részét 2023. január 1-jétől már alkalmazni szükséges, az idei év során intenzív jogalkotói munka várható.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. október 10. 09:42
Highway to Hell. Főzöm szegény békát. Ötven celsius foknál már szemrehányóan néz rám. Ekkor leveszem...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Bankmonitor  |  2026. október 9. 16:48
A KSH szerint 2025-ben az átlagos nyugdíj a nettó átlagkereset 51%-a volt. A saját nyugdíjad azonban...
ChikansPlanet  |  2026. október 9. 08:00
Az elmúlt időszakban több helyen találkozhattunk ugyanazzal a fordulattal: egy élőhely, egy ökoszisz...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 12. hétfő
Miksa
42. hét
Október 12.
Kolumbusz-nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 12. 07:07