Jó éjszakája volt a kórházban XIV. Leó pápának, aki kedden esett át tüdőműtéten, miután tüdőrákot diagnosztizáltak nála.
Az Országos Onkológiai Intézet egyik épületében meghibásodott a műtők légtechnikai rendszere, ezért átmenetileg módosítani kellett a műtéti rendet. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter közölte: a javításhoz szükséges speciális alkatrészek kedden érkeznek meg repülővel. A beépítés akár még aznap megkezdődhet.
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter hétfő késő esti Facebook-bejegyzésében számolt be arról, hogy hamarosan megérkeznek az Országos Onkológiai Intézet meghibásodott légtechnikai rendszerének javításához szükséges alkatrészek.
Mint írta, kedden reggel repülővel érkezik négy speciális nyomástávadó, és ha minden a tervek szerint alakul, a szakemberek még aznap megkezdhetik azok beépítését. A miniszter reményét fejezte ki, hogy ezzel elhárul a műszaki probléma.
Az intézet korábban arról tájékoztatott, hogy a 3-as épület műtőit kiszolgáló légtechnikai és klimatizációs rendszer meghibásodása miatt átmenetileg módosítani kellett a műtéti rendet. A hiba következtében a műtők egy részében nem biztosíthatók folyamatosan azok a hőmérsékleti és páratartalmi feltételek, amelyeket a szakmai, infekciókontroll- és betegbiztonsági előírások megkövetelnek.
A tárcavezető bejegyzésében köszönetet mondott az intézet dolgozóinak a helytállásért és az elvégzett munkáért, a betegeknek és hozzátartozóiknak pedig a türelmükért és megértésükért.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Címlapi kép: Hegedüs Róbert, MTI/MTVA
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







