Az életkor előrehaladtával a látás élességének megváltozása elkerülhetetlen biológiai folyamat.
Sürgős figyelmeztetés érkezett a magyar betegeknek: ezt minél hamarabb kérni kell a háziorvosnál
A kormány az alacsony oltási hajlandóságra hivatkozva a tavalyi mennyiség felére csökkenti a Covid-oltóanyag beszerzését, miközben a járvány ismét erősödik Magyarországon - számolt be a Népszava.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) közbeszerzési eljárást indított ötvenezer Covid-vakcina beszerzésére felnőttek számára, valamint 800 adag oltóanyagra a 12 éven aluli korosztálynak - tájékoztat a közbeszerzési értesítőben megjelent tender.
Az oltóanyag várhatóan novembertől válik elérhetővé. A beszerzendő mennyiség jelentősen elmarad a tavalyi 101 ezer adagtól, amelyből mindössze 14 244 került felhasználásra. A fel nem használt, lejárt szavatosságú vakcinák megsemmisítésre kerültek, bár ezek pontos mennyisége nem ismert. Mint tudjuk, a tavalyi, Moderna által szállított Spikevax oltóanyag 4,6 milliárd forintba került az államnak.
Az NNGYK légúti figyelő szolgálatának adatai egyértelműen a járványhelyzet erősödését mutatják. A 38. naptári héten a megfigyelt háziorvosi praxisokban két hét alatt megháromszorozódott a Covid-fertőzöttek száma. A súlyos légúti tünetekkel kórházba került 85 beteg közül 26 esetben igazoltak Covid-fertőzést.
Országszerte emelkedik a szennyvizek SARS-CoV-2 koncentrációja, különösen Budapesten, Debrecenben, Nyíregyházán, Pécsett, Salgótarjánban, Szekszárdon, Szombathelyen, Veszprémben és Zalaegerszegen. A szennyvíz-adatok alapján a következő hetekben várhatóan tovább nő majd az orvosi ellátást igénylő Covid-betegek száma.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A tisztiorvosi hivatal a Népszava kérdésére küldött válaszában hangsúlyosan arra hívta fel a figyelmet, "hogy a most fertőzéseket okozó vírusvariáns általában nem okoz súlyos tüneteket (ismertető jegyei: köhögés, fej-, torokfájás, orrdugulás, fáradtság, ritkábban láz), de a meggyengült immunrendszerrel élőknek ajánlott az oltás."
A szakemberek elsősorban a magas kockázatú krónikus betegeknek javasolják a novemberben elérhető vakcinát, életkortól függetlenül. Különösen a szív- és érrendszeri, krónikus tüdő-, máj- és vesebetegségben szenvedőknek, valamint a csökkent immunitással élőknek ajánlott az oltás felvétele, mivel esetükben egy fertőzés súlyosabb lefolyású megbetegedést okozhat.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







