Noha klasszikus értelemben vett időjárási front nem vonul át felettünk, a gyors felmelegedés melegfront jellegű tüneteket idéz elő.
Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Gödön, vizsgálják a körülményeket - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu-n.
A rendőrségi honlapon azt írták: a Dunakeszi Rendőrkapitányság járőrei csütörtökön késő este igazoltattak Gödön egy sofőrt, akiről tudták, hogy korábban eltiltották a járművezetéstől. Majd közölték, hogy a rendőröket látva a férfi megpróbált a helyszínről elhajtani, később a kocsiból nem akart kiszállni, és támadólag lépett fel a rendőrökkel szemben. A zavart férfit a rendőrök megbilincselték és a szolgálati autóba ültették.
A férfi autójának átvizsgálásakor kábítószergyanús anyagokat találtak. Az őrjöngő férfi percekkel később hirtelen elhallgatott, eszméletét vesztette, életjelet nem mutatott, így a rendőrök azonnal megkezdték az újraélesztését, és értesítették a mentőket. A férfin a mentőszolgálat kiérkező munkatársai sem tudtak segíteni, a szakszerű ellátás ellenére elhunyt - olvasható a rendőrségi közleményben.
A haláleset körülményeit a rendőrség közigazgatási hatósági eljárásban, szakértők bevonásával vizsgálja, a Központi Nyomozó Főügyészség pedig hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indított eljárást.
Leszázalékolás feltételei, menete, összege 2026-ban: ezekre a betegségekre jár a rokkantsági ellátás
2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








