A négy legnagyobb európai labdarúgó-bajnokság közös nyilatkozatban szólította fel a FIFA-t sürgős irányítási reformra.
Vádat emeltek egy nő ellen, aki oly mértékben várt el kitűnő sport- és iskolai teljesítményt a gyermekeitől, hogy azzal már súlyosan veszélyeztette testi, érzelmi, értelmi, erkölcsi fejlődésüket - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Az asszonyt kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolják. A nő egyedül nevelte két kiskorú lányát. A vádirat szerint 2016 és 2021 ősze között - súlyos alkoholproblémákkal is küzdve - teljesíthetetlen elvárásokat fogalmazott meg velük szemben.
Ha a lányok ötösnél rosszabb jegyet vittek haza, akkor megalázta, bántalmazta őket, emiatt előfordult, hogy egyikük könyörgött a tanárának, hogy ne írja be a rosszabb jegyet. A gyerekek nem vehettek részt osztálykiránduláson, és csak a kötelező iskolai programokra mehettek el.
A nő a magas színvonalon sportoló lányoktól még kimagaslóbb teljesítményt várt el, ezért minden nap mérte a testsúlyukat, ennek megtartása érdekében nem adott nekik elegendő ételt. A sokszor éhező gyerekek tízóraira is csak egy müzlit vihettek, zsebpénzt nem kaptak, nehogy abból ételt vehessenek.
A vádlott emellett folyamatosan szidta gyermekeit, becsmérelve iskolai és sportteljesítményüket, a lányok az édesapjukkal is csak titokban tarthattak kapcsolatot. A nő így olyan lelki szenvedést okozott gyermekeinek, hogy iskolai jelzésre a kisebbik - akkor még kiskorú - lányt a gyámhatóság ideiglenesen az édesapjánál helyezte el, őt később követte az akkorra már felnőtté vált testvére is - tudatta a csoportvezető ügyész.
Súlyos veszélyben lehetnek a sportolók a klímaváltozás miatt: vajon mennyi tragédia lesz még emiatt?
A klímaváltozással párhuzamosan egyre komolyabb fenyegetést jelent a szélsőséges hőség a sportolók számára.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






