Hónapokig tartó kálvária vár a beteg magyarokra: csak akkor kapnak segítséget, ha már kész a baj

A problémák nem egyetlen területre vezethetők vissza. Az MTA szeptemberi szakmai fórumán a szakemberek a szakemberhiányt, a megelőzés elégtelenségét, a területi egyenlőtlenségeket, a gyermek- és ifjúságpszichiátriai kapacitások hiányát, a pszichoterápiához való korlátozott hozzáférést és az ágazatok közötti együttműködés nehézségeit is a legfontosabb gondok között azonosították.

A változtatás szükségességét széles szakmai körben látják. Az Országos Mentális Egészség Hálózat június 30-i fórumán mintegy ezer szakember, érintett, hozzátartozó, civil és szakmai szervezet, intézmény, valamint döntéshozó vett részt. A szeptember 10-i MTA-szakmai napon pedig öt tematikus kerekasztalban vizsgálták meg, milyen változtatásokra lenne szükség.

A cél nem egyszerűen az, hogy több szolgáltatás legyen, hanem hogy ezek egymásra épüljenek. Unoka Zsolt szerint az egyik legnagyobb probléma jelenleg éppen az, hogy a segítség folytonossága sok esetben megszakad. Sok betegnek magának kell megtalálnia az utat az ellátórendszerben, és előfordul, hogy csak krízishelyzetben jut megfelelő segítséghez.

„Forgóajtó” lehet a rendszerből

A szakember szerint különösen komoly problémát jelent, amikor valaki a kórházi kezelés után ugyan már nem igényel akut ellátást, de még nincs olyan állapotban, hogy megfelelő utógondozás nélkül visszatérjen a mindennapi életbe. Ha a következő gondozási időpontra hónapokat kell várnia, állapota ismét romolhat, és végül újra kórházi kezelésre szorulhat.

Az MTA összefoglalója szerint az osztályokról kikerülő betegek közül sokan nehéz helyzetbe kerülnek, mert a pszichiátriai gondozókban hónapokat kell várniuk időpontra. A magánellátás ugyan bizonyos esetekben alternatívát jelenthet, de annak költségeit csak kevesen tudják megfizetni.

A probléma már a rendszer elején, az alapellátásban is megjelenik. A háziorvos felismerheti, hogy egy betegnek pszichológiai segítségre lenne szüksége, ám ehhez nem mindenhol áll rendelkezésre könnyen elérhető szolgáltatás. A szakmai elképzelések szerint ezért az alapellátás közelében is szükség lenne pszichológiai teamekre, valamint olyan lépcsőzetes ellátásra, amely a problémák súlyosságához igazítja a beavatkozást.

Már gyerekkorban eldőlhet, hogy mikor érkezik a segítség

A megelőzésnek és a korai felismerésnek ezért kiemelt szerepet szánnak a szakemberek. A mentális problémák egy része már gyermek- és serdülőkorban felismerhető lehet, ehhez azonban megfelelő iskolai és szakellátási háttérre van szükség.

Az MTA szakmai összefoglalója szerint a serdülőpszichiátriai ellátás a magyar megyék felében nem megoldott. Ez jelentős területi különbségeket okoz, és egyes családoknak akár másik megyébe is utazniuk kell azért, hogy megfelelő ellátást kapjanak.

Az iskolák szerepe szintén fontos lehet. Az iskolapszichológusok és a pedagógusok együttműködése segíthetne abban, hogy a problémák már korábban felszínre kerüljenek. A szeptemberi MTA-témanapon ezért külön blokk foglalkozott a gyermekek és fiatalok mentális egészségével, az iskolapszichológiával, a család- és gyermekvédelemmel, valamint a korai intervencióval.

A korai segítség azért is lényeges, mert egy időben felismert probléma még sok esetben könnyebben kezelhető. Ha azonban a megfelelő támogatás elmarad, az érintett állapota romolhat, ami később nagyobb terhet róhat az egészségügyi és szociális ellátórendszerre, valamint a családokra is.

Nem mindegy, ki hol él

A magyar mentális ellátás egyik meghatározó problémája a területi egyenlőtlenség. Az MTA szerint az ország különböző részei között jelentős különbségek vannak abban, hogy milyen szolgáltatások és szakemberek érhetők el. Unoka Zsolt szerint léteznek magas színvonalon működő programok és jó gyakorlatok, de ezek jelenleg inkább „foltokban” találhatók meg, nem országosan egységes rendszerként.

Ez azt jelenti, hogy ugyanazzal a problémával két különböző településen élő ember egészen eltérő esélyekkel találkozhat. Az egyik helyen rendelkezésre állhat a megfelelő szakember és a kapcsolódó szolgáltatás, máshol viszont hosszú várakozás vagy akár másik megyébe történő utazás is szükséges lehet.

A szakemberhiány mellett finanszírozási probléma is van. Az MTA összefoglalója szerint a rendelkezésre álló források jelentős része az akut és fekvőbeteg-ellátást támogatja, miközben kevesebb jut a megelőzésre, a járóbeteg-ellátásra és a rehabilitációra.

A cél egy összekapcsolt rendszer

A szakmai kezdeményezés szerint a mentális egészségügyi rendszer átalakítása nem oldható meg kizárólag az egészségügyön belül. A megelőzésben az oktatásnak, az alapellátásban a háziorvosoknak, a kezelésben a pszichiátriának és a pszichoterápiának, a rehabilitációban pedig a szociális ellátórendszernek is szerepet kell kapnia.

A különálló szolgáltatások önmagukban ugyanis nem feltétlenül jelentenek működő betegutat. Az lenne a cél, hogy a megelőzéstől a korai felismerésen és a kezelésen keresztül egészen a rehabilitációig követhető legyen, hová kerülhet a beteg, és mikor milyen segítséget kaphat.

Az Országos Mentális Egészség Hálózat éppen ezért nem egyetlen részterület problémáját szeretné megoldani. A kezdeményezés a problémák feltérképezését, a hazai jó gyakorlatok összegyűjtését és szakmailag megalapozott javaslatok kidolgozását tűzte ki célul. Az MTA és az OMEH háromszakaszos folyamatban dolgozik, amelynek végén a kormány számára fehér könyv készülhet.

A szeptember 10-i szakmai napon a résztvevők többek között a megelőzésről, a gyermekek és fiatalok mentális egészségéről, a pszichológiai és pszichoterápiás ellátáshoz való hozzáférésről, a rehabilitációról, valamint a rendszerirányításról és finanszírozásról is egyeztettek.

A következő lépés a szakmai javaslatok összeállítása lehet. A kezdeményezés végső célja egy olyan rendszer kialakítása, amelyben nem az érintettnek vagy családjának kell egyedül megtalálnia a megfelelő ellátást, hanem az ellátórendszer vezeti végig a beteget a segítséghez vezető úton.