Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Gali László. A Gárdonyi Géza Színház örökös tagjának halálhírét a teátrum jelentette be.
A koronavírus elleni vakcina beadása után egyetlen komolyabb mellékhatást sem tapasztaltak Magyarországon - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa vasárnap este az M1-en.
Szlávik János közölte, az oltási reakciók jóval alacsonyabb számban fordulnak elő, mint más korábbi védőoltások esetén. Átmeneti izomláz, zsibbadás, pirosodás kialakulhat, de egyetlen komolyabb mellékhatást sem észleltek.
Hozzátette: a világon több millió embert oltottak már be a vakcinával, és a statisztikák szerint 100 ezerből egy esetben alakulhat ki olyan oltási reakció, amely miatt az orvosoknak be kell avatkozniuk, de ezek is csak átmenetiek, és az oltóközpontok fel vannak erre készülve.
Mindezek alapján a koronavírus elleni védőoltást Szlávik János mellékhatásmentesnek, biztonságosnak és hatékonynak nevezte. Kitért arra: a beoltottak több mint 95 százaléka a második oltást követő egy hét után nem kapja el a vírust, de ha mégis, akkor egészen biztosan nem lesz a betegség lefolyása súlyos vagy tragikus.
Azzal összefüggésben, hogy Pfizer/Biontech mellett a Moderna vakcinája is érkezik Magyarországra, továbbá az oxfordi AstraZeneca oltóanyaga is elérhető közelségbe került, azt mondta: az a jó, ha egy országba minél több és többféle vakcina érkezik. Az AstraZeneca más típusú, de ez is teljesen biztonságos és hatékony - tette hozzá.
A főorvos arról is beszélt, hogy jók a tapasztalatai az egészségügyben dolgozók oltásával kapcsolatban, egyre többen szeretnék megvédeni magukat a fertőzéstől, és megakadályozni, hogy másoknak átadják azt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Elmondta: Európa sok országában megjelent a járvány harmadik hulláma, az oltások nem tartanak ott, hogy ezt megakadályozzák. Szerinte Magyarországon a harmadik hullámot csak a korlátozások - a maszkhasználat, kijárási tilalom, iskolák bezártsága, fertőtlenítések - tudják megakadályozni, így bármilyen nehéz, ezeket fenn kell tartani, és a szabályokat be kell tartani.
Arra a kérdésre, hogy mikor lehet fellélegezni, Szlávik János közölte: az embereknek végig kell gondolniuk, mekkora az oltási hajlandóság, valamint azt, hogy megfertőződhetnek, és megfertőzhetik a családtagjaikat is. Ezért fontosnak nevezte, hogy minél többen oltassák be magukat, hogy az élet visszatérhessen a régi kerékvágásba.
Azt javasolta, az egészségügyi és a szociális szférában dolgozók mindenképpen oltassák be magukat, de ugyanígy a pedagógusokat, az ország működéséért felelős embereket is erre kérte. Külön szólt a fiatalokhoz, hogy gondolkodjanak el azon, ők is jelenthetik a "járvány motorját". Egy ország akkor képes megbirkózni a koronavírus-járvánnyal, ha a lakosság 60-70 százaléka vagy átesik a fertőzésen, vagy beoltatja magát - mondta a szakember.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







