A Wekerle Plusz Program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is.
1100 katona megfertőződött, de közülük kilencszázan meg is gyógyultak, ismertette Benkő Tibor. A honvédelmi miniszter elmondása szerint rendkívül szigorú óvintézkedéseket vezettek be.
Már több mint 1100 katona megfertőződött, de közülük kilencszázan meg is gyógyultak - mondta Benkő Tibor. A Spirit FM-nek arról is beszélt, hogy lélegeztetőgépen nincs a katonák közül senki.
Egy Koszovóban állomásozó katonát repülőgéppel kellett hazahozni, miután elkapta a koronavírust, és leromlott az állapota. A Honvédkórházban kezelik, és már stabil az állapota - tette hozzá. A honvédelmi miniszter közölte azt is: rendkívül szigorú óvintézkedéseket vezettek be mind a magyar honvédség, mind a külszolgálatban lévő katonák esetében, figyelnek rájuk.
- fejtette ki. Arról is beszélt, hogy a kórházakban naponta 1100 katona segíti a koronavírus-járvány elleni küzdelmet, ez az első lépcső, ennyi katonát kértek, és ha a kórházak még nagyobb segítségre tartanak igényt, tudnak plusz katonát biztosítani.
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







