A TikTok-videóban panaszkodó vásárló szerint az ár még egy dolog, de ki sem volt rakva az árusítóhelynél, hogy mennyi az annyi.
Családjától kaphatta el a koronavírust Eperjes Károly, aki sajtónyilatkozatban arról beszélt, hogy már kifelé jön a betegségből. A színháza már november elején lemondta a vele tartott előadásokat, azóta nem vett részt a próbákon.
"Imádkozom Eperjes Károlyért, ki szintén küzd a vírussal. Az ő egészségére, tüdejére is nagy szükség van, és nem csak neki, hanem mindannyiunknak!"
- írta ki Facebook-oldalára Böjte Csaba ferences szerzetes, aki egyébként a napokban maga is kórházba került koronavírusos fertőzéssel.
A Pesti Magyar Színháznál - ahol Eperjes vendégművészként több szerepet is játszik - , a hvg.hu kérdésére megerősítették az értesülést. A lapnak hozzátették: úgy tudják, családja körében és nem a teátrumban fertőződött meg. A színház a betegség miatt még november elején lemondta az előadásokat, amelyekben Eperjes is szerepelt, azóta, mint elmondták, egyetlen próbán vagy előadáson sem vett részt.
Azt is közölték: protokoll szerint két negatív Covid-teszt után veheti majd fel újra a munkát. A lap újságírója elérte a színészt is, aki annyit mondott az állapotáról:
Alattomos kór pusztít Magyarországon: több millióan érintettek, de alig kérnek az orvosi segítségből
Az elhízás több mint 200 szövődménnyel hozható összefüggésbe, mégis csak az érintettek kis része kér orvosi segítséget.
-
Az egészségbiztosítással megelőzhetjük a bajt és megőrizhetjük az egészségünket (x)
A megfelelő egészségbiztosítás nemcsak anyagi védelmet nyújthat, hanem az egészségügyi ellátások megszervezésében és finanszírozásában is segítséget adhat.







