Az amerikai tőzsdék emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést, miközben a magyar piac nem tudott csatlakozni a nemzetközi ralihoz.
A globális üzleti közösségen belül egyre többen tartanak attól, hogy a koronavírus-járvány okozta világgazdasági recesszió átnyúlik 2021-re - áll az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház kedden ismertetett friss felmérésében.
Az Oxford Economics 154 nagyvállalat és befektetési társaság várakozásait mérte fel havi globális vizsgálatában. A felmérésbe bevont cégek együttesen 6 millió alkalmazottat foglalkoztatnak, összesített éves forgalmuk 2000 milliárd dollár.
A ház beszámolója szerint a válaszadók háromnegyede azzal számol, hogy a Covid-19 járvány okozta idei recesszió tovább tart az Oxford Economics alapeseti előrejelzésében szereplő két negyedévnél. A legnagyobb egyedi csoport - a felmérésébe bevont befektetők harmada - azt valószínűsíti, hogy három negyedéven keresztül csökken folyamatosan a globális hazai össztermék (GDP) egy főre jutó értéke, 23 százalék pedig attól tart, hogy 2021-ben is folytatódik a visszaesés.
A ház előző, múlt havi felmérésében 15 százalék számolt 2021-re átnyúló globális recesszióval.
Döbbenetes hazai eredmények születtek: három generáció életét teheti tönkre ez a láthatatlan örökség
Egy hazai kutatás szerint a negatív gyermekkori élmények a felnőttkori mentális egészséggel is összefügghetnek, a családi mintázatok pedig több generációban megjelenhetnek.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






