A magyarok többsége már elvesztette a türelmét ügyintézés közben, sokan pedig egy rossz élmény miatt szolgáltatót váltottak.
Az eddig elvégzett 8276 PCR-tesztből kettő lett pozitív a pénteken záruló, csaknem 18 ezer ember bevonásával tartó országos reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálaton - jelentette be Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője kedden a részeredményekről tartott videokonferencián.
A vizsgálatot május 1-én kezdte el az SE vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a négy hazai orvosképző és a Központi Statisztikai Hivatal. Merkely Béla ismertette: e részeredmény alapján a reprezentatív minta alapját képező 14 éven felüli lakosságból 243 és 7230 között van a fertőzöttek száma.
Az átfertőzöttek száma az első 1524 mintából 9. Amennyiben ez lenne a teljes reprezentatív minta, akkor a 14 évnél idősebb lakosságra vonatkoztatva az átfertőzöttség gyakorisága (95 százalékos biztonsággal) 2,7 ezrelék és 1,1 százalék között lenne, vagyis 22 399 és 92 624 között lenne a fertőzésen átesettek száma - közölte. Hangsúlyozta: az eredmények részeredmények, a vizsgálat végeredményét május végén közlik.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







