A részvénykibocsátás különlegessége, hogy a részvények jelentős részét a lakossági befektetőknek tartják fenn.
A kormány hosszú távú intézkedéseket is kidolgozhat a járvány gazdasági hatásainak enyhítésére, ha ezt a veszélyhelyzet kimenetele szükségessé tenné - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az Országgyűlés gazdasági bizottságának csütörtöki ülésén.
György László fejlesztéseket és képzések elvégzését javasolta a vállalkozóknak. A felszabaduló idejükben a cégek javíthatják a hatékonyságukat, értékelhetik a helyzetüket, így a válság elmúltával nagyobb hozzáadott értéket állíthatnak elő, mint előtte - tette hozzá.
Értékelése szerint a válság megmutatta, hogy a bajban minden ország elsősorban magára számíthat. Meg kell tehát őrizni, illetve mielőbb fel kell építeni a legszükségesebb kapacitásokat, és a létfontosságú infrastruktúrákat, hiszen ezekre válsághelyzetben nagy szükség lehet - fogalmazott.
Alattomos kór pusztít Magyarországon: több millióan érintettek, de alig kérnek az orvosi segítségből
Az elhízás több mint 200 szövődménnyel hozható összefüggésbe, mégis csak az érintettek kis része kér orvosi segítséget.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.
-
Az egészségbiztosítással megelőzhetjük a bajt és megőrizhetjük az egészségünket (x)
A megfelelő egészségbiztosítás nemcsak anyagi védelmet nyújthat, hanem az egészségügyi ellátások megszervezésében és finanszírozásában is segítséget adhat.







