0 °C Budapest

Ilyen 9 éve nem volt az OTP-nél: rengetegen nem fognak örülni

2020. március 30. 09:00 2 perc

Biztosan nem fizet osztalékot idén az OTP, ezzel egy kilencéves sorozat szakad meg. Egyetlen esélyük marad a részvényeseknek.

Több mint 7 százalékkal csökkent pénteken az OTP-részvény árfolyama, napi minimumán - 9390 forinton - zárt a bankpapír. Az árfolyamcsökkenés mögött a pénzintézet közgyűlési előterjesztése is állt, amelyből kiderült:

a tavalyi rekorderedményéből mégsem fizet osztalékot a bank, holott a korábbi tervek közt 248 forintos részvényenkénti kifizetés szerepelt

- írja a Világgazdaság.

A közgyűlési előterjesztések között, a 26-os jegyzékben még szerepelt a menedzsment osztalékjavaslata a 69,4 milliárd forint kifizetéséről. Az eredmény felhasználásáról szóló napirendi pontban viszont már az áll: a megállapított 193,3 milliárd forint (anyavállalati) adózott eredmény tizedét az általános, a fennmaradó részét pedig az eredménytartalékba kell helyezi.

Az OTP kommunikációs osztálya a lapnak elmondta, hogy a 26-os jegyzet az igazgatóság korábbi, a járványhelyzet előtti várakozását tükrözi. Mint mondták, két oka volt annak, hogy az igazgatóság - osztalékfizetés helyett - már az eredmény tartalékba helyezésére tett javaslatot a közgyűlésnek: egyik ok a járványhelyzet, a másik pedig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elvárása.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az MNB több kérést is megfogalmazott a bankokhoz, felszólította a hitelintézeteket és tulajdonosaikat, hogy szeptember végéig ne történjen osztalék-jóváhagyás vagy -kifizetés. Osztalékfizetésről a jogszabályok szerint csak az éves beszámolóval együtt lehet dönteni, idén osztalékot már biztosan nem fizet a bank, osztalékelőlegre viszont még lehet esély.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02