Hiába hisz a társadalmi értékteremtésben egy vállalat felső vezetése, ha nem épít erre komplex rendszert a vállalaton kívül és belül egyaránt, és nem fordít az értékteremtésre komoly erőforrásokat. A magyar bankszektor jó úton halad azzal, hogy immár öt bank készít fenntarthatósági jelentést a nemzetközi GRI rendszer szabályai szerint, a sor ugyanis kibővült az MKB Bankkal, amely ma mutatta be jelentését. A dokumentum elkészítői szerint ezzel az egyedülálló teljesítménnyel előkelő helyett vívott ki magának a magyar pénzügyi szektor a világban.
A válságidőszak arra ösztönzi a bankokat és más vállalatokat is, hogy jobban odafigyeljenek a társadalmi problémákra, és ha lehet, még jobb CSR tevékenységgel járjanak elől a segítségnyújtásban - fejtette ki dr. Kraudi Adrienne, az MKB Bank vezérigazgató-helyettese a bank sajtótájékoztatóján annak kapcsán, hogy a bank megjelentette 2008-as fenntarthatósági jelentését.
A jelentés a nemzetközi GRI fenntarthatósági jelentéstételi szabványok szerint készült, s ezzel az MKB Bank csatlakozott ahhoz a négy magyar bankhoz, amelyek már eddig is ezúton tették átláthatóvá működésüket, stratégiájukat és társadalmi céljaikat.
Kraudi elmondta: a bank ún. optimista hadműveletet indított, hogy a válság idején is az együttműködés, a környezettudatosság és a társadalmi felelősség jegyében végezze munkáját és tartsa kapcsolatát ügyfeleivel, alkalmazottaival, partnereivel. A bank kulturális, művészeti és társadalmi programokat, szervezeteket (lásd pl. Liszt Ferenc Kamarazenekar, Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat), mozgalmakat és csapatokat (amilyenek pl. az MKB által támogatott sportcsapatok) is jelentős összegekkel támogat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A fenntarthatósági jelentés elkészítését végző B&P CSR Management képviseletében dr. Radácsi László ügyvezető igazgató felhívta a figyelmet: egyedülálló, hogy a magyar bankrendszer a nemzetközi GRI rendszer 750 vállalata között 5 pénzintézettel is képviselteti immár magát, annyival, mint a nálunk kilencszer nagyobb Németország. Kiemelte: a CSR egyes elemeihez hasonló tevékenységet már korábban is végeztek a társaságok, legfeljebb nem jelölték ezeket ezzel a betűszóval. Ami azonban most történik, az már egy tudatos és átfogó stratégia, mely a bankok és a nem pénzügyi vállalatok üzleti teljesítményén is számottevően javítani tud.
A sajtótájékoztatón elhangzott: mivel az MKB Bank wholesale bankként indult Magyarországon, jelentős erőforrásokat igényelt a lakossági és befektetési üzletágak kialakítása és felfuttatása, és bár a devizahitelezés kockázatai az utóbbi évben előtérbe kerültek, az ügyfelekkel fenntartott kapcsolatban is igyekeznek nem ellentmondani CSR-tevékenységükben vállalt elkötelezettségüknek. Hosszú időn keresztül nem mutathat kétféle arcot egy vállalat, mert hiteltelenné válik, ezért a bankról kialakult sokféle képnek nagyjából fednie kell egymást, az összhangot fenn kell tartani, ez bank és ügyfél közös érdeke - emelte ki Radácsi László.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







