Sosem gondolnád, miből nyert milliókat több tízezer magyar

Pénzcentrum
2012. október 30. 05:26

A kétgyermekesek, valamint az átlagnál többet kereső három-, illetve többgyermekesek az egyértelmű nyertesei a személyi jövedelemadó rendszer változásának, több marad a bruttó fizetésükből 2013-ban, mint 2010-ben - derül ki a Pénzcentrum.hu legfrissebb elemzéséből. Az alacsony keresetű egy-, illetve három- vagy többgyermekesek viszont sok esetben kevesebb pénzt kapnak kézhez 2013-ban, mint 2010-ben. Egy gyermek esetén bruttó 125 ezer forintnál kisebb jövedelemnél jövőre kevesebb marad a munkavállalóknál, mint két évvel ezelőtt. Három gyermek esetén bruttó 135 ezer, négy gyermeknél 155 ezer, öt gyermeknél pedig 175 ezer forint ez a jövedelemhatár.

Egy héttel ezelőtti cikkünkbenbemutattuk, hogy 2010 óta hogyan befolyásolta a nettó kereseteket a személyi jövedelemadó rendszer változása. Kiderült, hogy családi adókedvezmény nélkül legalább havi 243 ezer forint bruttó jövedelem kell ahhoz, hogy 2013-ban ugyanannyi maradjon belőle nettóban, mint 2010-ben. Az ennél alacsonyabb bruttó keresetekből kevesebbet kapnak kézhez jövőre a munkavállalók, mint két évvel ezelőtt.

Mostani cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogyan változott az adórendszer átalakítása miatt a gyermekek utáni adókedvezményre jogosult munkavállalók nettó keresete. A számításokhoz Angyal József okleveles adószakértő, matematikus által készített összehasonlító kalkulátort használtuk.

Nézzük meg először azt, hogy egy kedvezményezett eltartott esetén hogyan alakultak a nettó jövedelmek!

Ha az idei bruttó 93 ezer forintos minimálbért vesszük alapul, akkor azt látjuk, hogy 2010-ben ekkora jövedelemből 72 211 forint maradt nettóban. Két évvel ezelőtt egy gyermek után még nem járt adókedvezmény, 2011-től viszont már igen: az egygyermekesek havonta 62 500 forinttal csökkenthetik az adóalapjukat. Még így is csaknem 9 ezer forint volt a számított adó 2011-ben bruttó 93 ezer forint esetén, amit viszont lenullázott az adójóváírás (amelynek maximumösszege egyébként a 2010. évi havi 15 100 forintról 12 100 forintra csökkent). A nyugdíjjárulék, illetve magánnyugdíj-pénztári tagdíj mértéke 2011-ben 9,5 százalékról 10 százalékra nőtt. Mindent egybevéve 2011-ben havonta 4 514 forinttal több, 76 725 forint nettó maradt bruttó 93 ezer forintból az egygyermekesek zsebében.

Idén viszont teljesen megszűnt az adójóváírás, ráadásul 2-ről 3 százalékra nőtt a pénzbeli egészségbiztosítási járulék mértéke. Ennek a szigorításnak a hatását nem tudta ellensúlyozni, hogy havi bruttó 202 ezer forint jövedelemig megszűnt az 1,27-szeres adóalap-kiegészítés (szuperbruttósítás). Az egygyermekesek idén mindössze 70 915 forintot kapnak kézhez bruttó 93 ezer forintból. Ez 1 300 forinttal kevesebb, mint két évvel ezelőtt volt (lásd táblázatunkban).

Egy gyermek esetén bruttó 125 ezer forintos jövedelemből marad ugyanannyi a munkavállalóknál 2012-ben, mint 2010-ben, az ennél magasabb keresetűek több pénzt tehetnek zsebre, mint két évvel ezelőtt. Hozzátartozik a képhez, hogy a bruttó 125 ezer forintot kereső egygyermekeseknek 2011-ben fizetésemelés nélkül is csaknem 8 000 forinttal nőtt havonta a nettó bérük, ennek viszont csak egy évig örülhettek. Idén ugyanis - az adójóváírás eltörlésével - visszavette tőlük az állam a havi 8 000 forintot, ennyivel kevesebb maradt 125 ezer forintból.

Ahhoz, hogy az érintetteknek idén is a tavalyi szinten maradjon a nettó keresetük, 10 százalékkal meg kellett emelni a munkáltatójuknak a bruttó fizetésüket anélkül, hogy bármennyivel is többet vagy jobban dolgoztak volna. Ráadásul 10 százalékos béremelés csak ahhoz volt elég, hogy ne csökkenjen a nettó jövedelem, ami viszont az infláció miatt 5 százalékkal kevesebbet ér, mint egy évvel korábban.

A kétgyermekesek az egyértelmű nyertesei a személyi jövedelemadó rendszer változásának: minden jövedelemkategóriában több marad a bruttó fizetésükből 2013-ban, mint 2010-ben, és a közbeeső két évben is jól jártak. Közülük azoknak lesz rossz a kedvük jövőre, akik az idén bruttó 210 ezer forintnál kevesebbet keresnek, és nem emelik a fizetésüket. Nekik ugyanis jövőre be kell érniük azzal, hogy ugyanannyi pénzt kapnak kézhez nettóban, mint az idén.

Még ekkor sem kellene azonban feltétlenül panaszkodniuk: bruttó 210 ezer forintos fizetésből, két gyermek esetén három év alatt összesen csaknem 500 ezer forint pluszpénz marad náluk.

A legizgalmasabb talán annak vizsgálata, hogyan jártak az adóváltozásokkal a három-, illetve többgyermekesek. Először is tudni kell, hogy az érintetteknek 2010-ben is járt adókedvezmény. Az akkori szabályok szerint a nagycsaládosok gyermekenként 4000 forinttal csökkenthették a fizetendő adójukat, ha az igénylő éves jövedelme nem haladta meg a 6 millió forintot. A jövedelemhatár háromnál több gyermek nevelése esetén 500 ezer forinttal nőtt, legfeljebb évi 8 millió forintig.

A következő évben viszont vastagon fogott a kormány ceruzája: a három-, illetve többgyermekesek gyermekenként 206 250 forinttal csökkenthetik az adóalapjukat. Ez a köznyelvben úgy jelent meg, hogy az érintettek gyermekenként havonta 33 ezer forinttal, vagyis három kedvezményezett eltartott esetén 99 ezer forinttal csökkenthetik a fizetendő adójukat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A számítások azt mutatják, hogy három gyermek esetén a bruttó 135 ezer forintnál alacsonyabb fizetésekből kevesebb marad 2013-ban, mint 2010-ben. Az érintettek számára ugyanis nagyobb érvágás volt a nyugdíj-, illetve egészségbiztosítási járulékok emelése, mint amennyit nyertek a családi kedvezmény megnövelésével. Annak ellenére csökkent a nettó bérük, hogy továbbra is 0 százalékos az adóterhelésük. A havi 99 ezer forintos adókedvezményből pedig mindössze 22-24 ezer forintot tudtak kihasználni.

A háromgyermekesek már bruttó 300 ezer forintos fizetésnél is havonta nagyjából 50 ezer forinttal több pénzt tehetnek zsebre mindegyik évben. Ez három év alatt 1 millió 800 ezer forint plusz.

Minél magasabb a jövedelem, annál többet nyertek a három gyermeket nevelők. A havi bruttó 500 ezer forintot keresők 2011 januárja óta havonta nagyjából 120 ezer forinttal többet kapnak kézhez. Az érintettek három év alatt 4 millió 320 ezer forintot nyernek az adórendszeren. Amíg 2010-ben még 25,7 százalékos volt az adóterhelésük, addig tavaly, idén és jövőre sem fizetnek egy fillér adót sem. 

A kormány felemás módon vezeti ki az 1,27-szeres adóalap-kiegészítést: a tervek szerint a jövedelmeket már nem kell szuperbruttósítani, ellenben a gyermekek után igénybe vehető adóalap-kedvezmény összegéből nem törlik a szorzót. Egy- és két gyermek után továbbra is havi 62 500, három-, illetve többgyermekeseknél pedig 206 250 forinttal lehet csökkenteni gyermekenként az adóalapot.

Ez azt eredményezi, hogy míg idén bruttó 530 ezer forint jövedelemig volt elég a három gyermek után igénybe vehető kedvezmény ahhoz, hogy egyáltalán ne kelljen adót fizetni, 2013-ban ez a jövedelemhatár 618 750 forintra tolódik ki. Jövőre a bruttó 530 000 és 618 750 forint között keresők nemcsak azért járnak jobban, mert megszűnik a szuperbruttósítás, ami csökkenti az adóalapjukat, hanem azért is, mert a kisebb adóalapjukat változatlan összegű kedvezménnyel tudják csökkenteni, ami miatt az ebbe a jövedelemsávba tartozó háromgyermekeseknek sem kell adót fizetniük.

Bruttó egymillió forintból három kedvezményezett eltartott mellett havonta nagyjából 230 ezer forinttal marad több mindhárom évben, ez 8 millió forintnál nagyobb nyereség három év alatt. Két évvel ezelőtt még 34,4 százaléknyi adó terhelte három gyermek esetén a bruttó egymillió forintos fizetést, addig 2013-ban már csak 6,1 százalékos az szja-elvonás.

A Tárki nemrégiben készített felmérése szerint egy átlagos hazai család 30 millió forintot költ a gyermekére, születéstől az egyetemi tanulmányok végéig, amely évi 1,26 millió forintot jelent. Persze eltérő családtípusok más összeget eredményeznek: ha a szülő egyedül neveli két gyermekét, a fenti összeg 842 ezer forintra csökken, egyke gyerekeknél pedig 2,04 millióra nő. Bruttó 1 millió forintos fizetés esetén nagyjából az adórendszer átalakításából adódó többletpénz elegendő a gyermekek nevelésére.

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem