Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette: Magyarország legnagyobb autógyárát hozza létre a Mercedes.
A kecskeméti és győri autóipari beruházások közös jellemzője, hogy a teljes kiépítettség elérésekor a gyárakban igen sok új munkahely lesz. Az újonnan érkező, letelepedni vágyó dolgozóknak, azonban laknia is kell valahol. Legújabb összeállításunkban a két város ingatlanpiacát vettük górcső alá, hogy megvizsgáljuk, miként változtak a kínálati ingatlanárak az elmúlt időszakban.
A Mercedes kecskeméti gyárának építésén az utolsó simításokat végzik. Itt hosszú távon közel 2 500 munkaválló kaphat majd állást. A győri Audi-gyár bővítésével pedig az előrejelzések szerint összesen mintegy 1800 új munkahely jön létre. Győr polgármestere szerint a város be tudja fogadni a gyár bővítése kapcsán érkező munkavállalókat és családjukat. Az azonban nagy kérdés, hogy milyen ingatlanárak várják a hosszútávú munka reményében a városokba érkezőket.
Az internetes keresőportálokon megtalálható kínálati lakásárakat használva tettünk kísérletet arra, hogy közelebbről megvizsgáljuk a két város lakáspiacát. A Thesys Csoport által elemzett kínálati adatok alapján kerestük a választ arra a kérdésre, hogy hogyan változtak a kínálati lakásárak a panel, illetve tégla szegmensekben 2009. második negyedéve és 2010. negyedik negyedéve között. Az városban eladásra meghirdetett téglaépítésű, illetve panel lakásokat alapvetően két kategóriába osztottuk fel: 50 nm-nél kisebb lakásokra, és ezeknél nagyobb alapterületű ingatlanokra.
Az elemzéshez Kecskemét esetében összesen 2633 tégla és 2496 panel építésű lakás hirdetési adatait, míg Győrben 1406 tégla és 1323 panel lakás adatait használtuk fel, mely már egy tisztított adatállomány, ugyanis a duplikációk és az extrém példák nincsenek benne.
Az elemzés során kiderült, hogy mind a két városban, majdnem minden szegmensben - kivétel a kis győri téglaépítésű lakások - az átlag kínálati négyzetméterárak visszaesése volt tapasztalható a 2009 második negyedéve és 2010 utolsó negyedéve közötti időszakban.
Mi újság panelfronton?
Érdekes, hogy mind a két városban a kisméretű panellakások kínálati négyzetméter árai zuhantak a legnagyobbat. A vizsgált időszak alatt Győrben 11 százalékot, míg ugyanebben az időintervallumban Kecskeméten átlagosan 25 százalékos esés volt tapasztalható. A nagy panellakások árai a szezonális hatásoktól eltekintve, csak pár százalékot estek ez idő alatt.

Az adatokból az is kiderül, hogy a lakáspiac kínálati árai a két városban a vizsgált időszak végére a panel szegmensben a kicsi és a nagy kategóriákban is megközelítették egymást. Tehát a homogénebb panelpiacon a kis és nagy lakások átlagos négyzetméter árai között eltűnni látszik a különbség Győrben éppúgy, mint Kecskeméten.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
"Mit szeretnél Tégla? Boltívet szeretnék"
A tégla lakások kínálati árainak piaca hektikusabb képet mutat, ez köszönhető annak is, hogy sokkal heterogénebb piacról van szó, mint a panellakások esetében. Összességében elmondható, hogy az egyes szegmensek árszintjei közelítettek egymáshoz, mind a két városban.

A 2010-es év utolsó negyedévében a győri tégla építésű lakások kínálati piacán volt tapasztalható a legnagyobb emelkedés, ahol a kis és nagy lakások árai is megközelítették a 2009 második negyedévben tapasztalható árszintet.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.








