8 °C Budapest

Nyugdíj-tüntetés a Kossuth téren: Szanyi-Szijjártó szócsatával

2010. november 15. 04:50 2 perc

A magánnyugdíjpénztári befizetések állami kasszába utalása ellen tüntettek civilek tegnap délután Budapesten a Kossuth Lajos téren.

Több száz, nagyrészt nyugdíjas korúakból álló közönség részvételével békés, ellentüntetőktől mentes tüntetés zajlott vasárnap délután a Kossuth téren.

Csőke András, az egyik főszervező a téren összegyűlt több száz fős tömeg előtt elmondta, hogy tiltakoznak a kormány azon törvénye ellen, amely 14 hónapra az állami kasszába irányítja magán-nyugdíjpénztárakba befizetett pénzeket, illetve kezdeményezik, hogy az illetékesek kezdjenek párbeszédet a tiltakozókkal.

A demonstráció szervezői levelet is megfogalmaztak Orbán Viktor miniszterelnöknek, amelyben arra emlékeztetik a kormányfőt, hogy az intézkedés mintegy 3 millió magán-nyugdíjpénztári tagot érint. A levélben sérelmezik, hogy a kormány nem egyeztetett az érintettekkel, vagy azok képviselőivel. Mint írták: tisztában vannak azzal, hogy nehéz helyzetben van az ország, de elfogadhatatlannak tartják, hogy ezt a problémát a magánpénztári tagdíjak megvonásával próbálják megoldani.


A miniszterelnököt arra kérik, hogy kezdeményezze a pénztártagok érdekeit sértő törvény visszavonását, illetve, hogy biztosítson lehetőséget arra - egy szakértői fórum létrehozásával -, hogy független szakemberek és a 3 millió pénztártag képviselői is elmondhassák véleményüket a témában. A szervezők elmondták azt is, hogy a levelet a támogató aláírásokkal együtt hamarosan eljuttatják a címzetthez.

A rendezvényen megjelent a szocialista Szanyi Tibor, aki elmondta, hogy a pártja azt javasolja az embereknek, hogy vagyonukkal ne lépjenek át az állami nyugdíjkasszába, ne ajándékozzák pénzüket a "Fidesz urainak gazdagodására".

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Szijjártó Péter erre reagálva közölte, sajnálja, hogy a szocialisták továbbra is kitartanak amellett, hogy az emberek nyugdíjcélú befizetései ne biztonságba kerüljenek, hanem azokkal "spekuláns üzletemberek a nyugdíjtőzsdén próbálhassák ki a saját szerencséjüket".

A Nemzetgazdasági Minisztériumban már az utolsó fázisban van annak a törvénynek a kidolgozása, amely lehetővé teszi a magán-nyugdíjpénztári rendszerből át-, illetve visszalépést az állami nyugdíjrendszerbe.

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?