Észre sem veszed, és megtakarítasz - egyedi innováció a Raiffeisentől

2009. december 4. 05:33

Van állásod, rendszeres havi fizetésed, és még félre is tudnál tenni belőle egy keveset, de mégsem teszed? Bizony a megtakarításhoz hajlandóság is kell, nem csak lehetőség. A Raiffeisen felismerte, hogy itthon sokan nem veszik a fáradságot, hogy megfelelő befektetési terméket válasszanak: nekik lehet hasznos az új, Rendszeres Megtakarítási Program.

Ma nehéz bármit is félretenni, de nem lehetetlen!

Hazánkban a munkanélküliek száma októberben elérte a 440 ezer főt, ami több, mint százezerrel haladja meg az egy évvel ezelőtti számot. Eközben a reálbérek emelkedése idén áprilisban megállt, sőt május óta csökkennek, szeptemberben éves szinten 4 százalékos csökkenést mért a KSH.

Ilyen körülmények között talán nem csoda, hogy a lakosság mindössze 27,1 százaléka rendelkezik bármiféle megtakarítással - a Gfk 2009. második félévi Retail Banking Monitor kutatása szerint. Regionális bontásban Nyugat-Dunántúlon rendelkeznek a legtöbben megtakarítással (a lakosság 38,5 százaléka), míg legkevesebben Budapesten (20,9%).

Természetesen a válság, illetve a nehezebb anyagi körülmények változtattak némiképp a lakosság megtakarítási szokásain: 2008. második negyedéve óta rendelkezésre álló jövedelmünk egyre kisebb hányadát fordítjuk fogyasztásra - bár még mindig 86 százalék fölöttit - a harmadik negyedév óta pedig némiképp többet takarítunk meg, jelenleg 7-8 százalékot.

Költs bátran, akkor is megtakarítasz!

A lakosság 72,9 százalékát kitevő nem megtakarítókat próbálja a Raiffeisen Bank új megtakarítási konstrukciójával megszólítani, amely megtakarítási céltól függetlenül mindenkinek szól - véli Soós Csaba, a Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyettese.

A Rendszeres Megtakarítási Program lényege, hogy minden egyes bankkártyával végzett tranzakció után - legyen az készpénzfelvétel, kártyás fizetés, vagy internetes vásárlás - 500 forintot átvezet a bank egy megtakarítási számlára, ahol az összeg nem kerül lekötésre, mégis a látra szóló kamatoknál magasabban kamatozik.

Az így elkülönített pénzhez bármikor hozzáférhetünk, de természetesen némileg körülményesebb módon, hiszen be kell fáradni hozzá egy bankfiókba, ahol felvehetjük, vagy átutalhatjuk másik számlára. Ez talán némiképp eltántorít a felesleges költekezéstől, vagy a megtakarításokhoz való hozzányúlástól, ami nem titkolt szándéka a Raiffeisennek sem.

A megtakarítási számlán lévő összeg persze egyéb módon is gyarapítható, nem csak bankkártya használatkor: akár rendszeres, akár alkalmankénti készpénzbefizetéssel, vagy átutalással.

A program célja egyrészt, hogy felhívja a figyelmet a magyar lakosság körében a megtakarítások fontosságára, illetve, hogy egy olyan korszerű banki terméket ajánljon az ügyfeleknek, amelynek segítségével automatikusan, költségmentesen és mindenféle plusz időbeli ráfordítás nélkül növelhetik megtakarításaikat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A programhoz bármely Raiffeisen bankfiókban csatlakozni lehet, a részvételhez az ügyfélnek egy lakossági Raiffeisen forint bankszámlával és bankkártyával kell rendelkeznie. A belépés egy Raiffeisen Megtakarítási Számla nyitásával kezdődik, amelynek megnyitása és vezetése díjmentes, a programban való részvétel tehát semmilyen plusz költséggel nem jár.

Mit hoz ez a konyhára?

A program által kínált kamatokat igazából sem a látra szóló kamatokkal, sem a lekötött betétek után járó kamatokkal nem lehet összevetni, mert bár nem lekötött pénzről van szó, de a hozzáférés mégis körülményesebb, mint egy hagyományos bankszámla esetében.

A konstrukció osztott sávos kamatozású, azonban a lekötött betéteknél megszokott sávokhoz képest alacsonyabb összegnél húzták meg a határokat, nem véletlenül, hiszen 500 forintokból viszonylag lassan jön össze több millió forintos megtakarítás.

A megtakarításokat hetente, az előző egy hetes időszakban könyvelt tranzakciók alapján összesítik és vezetik át a megtakarítási számlára, melyen napi kamatszámítást végeznek.

A fenti látra szóló kamatokon felül bónuszt is kaphat az ügyfél, amennyiben valóban megtakarítási céllal használja számláját, vagyis nem nyúl gyakran az ott elhelyezett összeghez. Ez negyedévente maximum egyszeri számlaterhelést jelent, melynek során az egyenlege nem csökkenhet az előző negyedévi záró egyenleg 75 százaléka alá, továbbá minimum öt kártyás tranzakció is szükséges a bónusz eléréséhez.

Mindezért cserébe 500, illetve 10 kártyás tranzakció után 1000 forintra jogosult az igazán szorgalmas ügyfél, negyedévenként! Ezt a bónusz rendszert azonban jövő március végén felülbírálja majd a bank, persze azt nem tudni, hogy milyen irányba.

Hogy mekkora megtakarítást, illetve hozamot lehet elérni ezzel a konstrukcióval, mindenki könnyen kikalkulálhatja, nem kell mást tudni hozzá, mint a havi bankkártya-használat gyakoriságát, és máris kiszámítható, hogy mennyi kerül a megtakarítási számlára. Más kérdés, hogy ekkora összegről valóban le tudunk-e mondani, vagy hónap végéhez közelítve rohangálhatunk a bankba felvenni a pénzünket, amiért persze jutalékot számítanak fel (a felvett összeg 0,4%-a, de minimum 450 forint).

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem