16 °C Budapest

CIB: spóroljanak a 6 évesek!

2009. szeptember 1. 17:32

Ma már oly sok banki szolgáltatás, hitellehetőség és egyéb banki konstrukció található a piacon, hogy el sem tudunk igazodni közöttük. Ennek egyik oka az, hogy a pénzügyi kultúra oktatására - rövid idővel ezelőttig - senki sem helyezett hangsúlyt.

Pedig már gyermekkorban fontos lenne megtanulni, hogy miért érdemes takarékoskodni, mire kell odafigyelni, hogyan osszuk be a "zsebpénzünket".

Németországban például 6 milliárd euróval rendelkeztek a gyerekek csak 2008-ban, egyre nagyobb szabadságot kapva abban, hogy mire költhetnek. Magyarországon a 8-14 éves korosztály átlagosan 3 300 forint zsebpénzt kap havonta, ami azt jelenti, hogy éves szinten mintegy 33 milliárd forint fölött rendelkeznek a gyerekek - azt nem számítva, hogy a családi vásárlásokba is beleszólnak. "Fizetésüket" többnyire édességekre, üdítőkre, ruhákra és mobiltelefonokra költik. Nyilvánvaló, hogy ekkora összegből nehéz megtakarítani, de már a kis lépések is sokat számítanak.

A CIB Bank, amely a Szia Szimba Program keretében a tudatos pénzkezelésre tanítja a gyermekeket, most a beiskoláztatásukhoz is hozzájárul. Azok a 6-14 év közötti nebulók, akik csatlakoznak a programhoz, szüleik pedig most nyitnak CIB Classic Magánszámlát vagy CIB Online Számlacsomagot (bankkártyával), és jövedelmüket erre a számlára érkeztetik, ott a gyermekek ajándék tolltartót kapnak, tele írószerrel, szüleik pedig 5 000 forint értékű ajándék utalványhoz juthatnak.

Több mint 775 000 általános iskolás ül ma vissza a padokba, csaknem százezren pedig először lépik át az iskolák kapuit. Habár a kormány mintegy 7 milliárd forinttal támogatja az ingyenes, illetve kedvezményes tankönyvellátást, a beiskoláztatás így is jelentősen megterheli a családi kasszát: átlagosan 30 000 forintba kerül egy-egy nebuló tanévkezdése, így a CIB Banktól kapható 5 000 forint számottevő segítséget jelenthet a szülők számára.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem