7 °C Budapest

70 milliós állami támogatás Palik cégének

2009. augusztus 19. 09:32

Mintegy 70 nmillió forint állami támogatás juthatott a Budapesti Honvéd Sport Egyesületen keresztül ahhoz a tereprali szakosztályhoz, amelyet egy Palik László által alapított cég készít fel a versenyekre.

A Honvéd Dream Team nevű terepralicsapatot még tavaly hozták létre, 2009 januárjában pedig önálló szakosztályként építették be a BHSE sportközösségeibe.

A hivatalos közlések szerint erre azért volt szükség, hogy új egyesület alapítása nélkül is szerepelhessenek a sportversenyeken. A csapat támogatását ezek után úgy oldották meg, hogy a pénzt nem közvetlenül a terepralisok kapták, hanem a BHSE költségvetését emelték meg kilencvenmillió forintról 160 millióra.

Míg a honvéd sportegyesület tizenegy eddig is működő szakosztályának az elmúlt években kevesebb mint százmillió jutott a Honvédelmi Minisztérium költségvetéséből, addig a Palik által edzett Honvéd Dream Teamre mindössze húszmillióval költenek kevesebbet - értesült a Magyar Nemzet.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem