2018. október 18. csütörtök Lukács

Retteghetnek az idős magyarok: halálos betegség szedi áldozatait

  • NapiCsárt
  • 2018. augusztus 2. csütörtök 16:55

Az Európai Unióban évek óta stagnál a vírusos hepatitis által okozott halálesetek száma. Magyarországon azonban különösen rossz a helyzet, hiszen az Eurostat összesített listája szerint hazánkban 21 vírusos hepatitis okozta haláleset jutott egymillió lakosra 2015-ben, ami a negyedik legtöbb az EU-ban. A betegség ráadásul a 65 évnél idősebbekre a legveszélyesebb.

Az Európai Unióban 2015-ben 5,2 millió halálesetből 7 300-at okozott vírusos hepatitis - derült ki az Európai Statisztikai Hivatal (Eursotat) friss jelentéséből. A halottak között 3 900 férfi és 3 400 nő volt, ami majdnem teljesen egyenlő arányokat jelent a nemek megoszlásában. Az adatokat elemezve az Eurostat megállapította, hogy a 2011-es nyilvántartás óta az értékek stabilak az EU-ban, illetve, hogy a halálozások közel kétharmada 65 évnél idősebb embereket érintett.

Bár a vírusos hepatitis okozta halálesetek száma stagnál Európában, Magyarországon mégsem lehetünk felhőtlenül boldogok, hiszen hazánkban jóval az európai átlag felett (14), 21 elhalálozás jut egymillió lakosra. Ezzel egyébként az összesített európai listán a negyedik helyen állunk. A legtöbb elhalálozás egyébként Olaszországban történik (40), de sereghajtó még Ausztria (31) és Lettország (26) is. 

Vírusos hepatitis

A vírushepatitisek a májsejtek elhalásával és a májszövet gyulladásos folyamatával járó hepatitis vírusok okozta megbetegedések gyűjtőneve. A jelenleg ismert ún. hepatitis vírusokat A-tól G-ig jelzik, azonban ez nem jelenti azt, hogy a fertőző májgyulladások valamennyi ágensét azonosították már. Májgyulladás olyan, az egész szervezetet érintő vírusfertőzéseket is kísérhet, amelyekben a májgyulladás csak részjelensége a kórfolyamatnak (Coxsackie, cytomegalovírus, Epstein-Baar-vírus, rubeola, herpes, sárgaláz) - olvasható a Budai Egészségközpont oldalán.

A legkevesebben - szám szerint egyetlen egy ember sem - Máltán haltak meg vírusos hepatitis következtében, de egymillió lakosra csupán egyetlen haláleset jutott Szlovéniában és Finnországban is. Közvetlen szomszédjainknál, Romániában és Szlovákiában egyaránt csupán 5-5 haláleset jutott 1 millió állampolgárra, ami negyede a magyarországi adatnak.

Pénzre van szükséged? Mit szólnál 2 000 000 Ft-hoz?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, egy konkrét példa: kalkulátorunkban 2 millió forintos hitelösszeget, és 72 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a K&H Bank nyújtja, náluk 34 571 forintos törlesztőt ígér a 8,27%-os THM; de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank ajánlata sem, amely esetében 34 947 forintos törlesztővel számolhatunk havonta. Emellett érdemes még megemlíteni a Raiffeisen Bank, az MKB Bank, a Budapest Bank, valamint az ERSTE Bank konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát.

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Spar

10.18-10.24
Országos

Interspar

10.18-10.24
Országos

Lidl

10.18-10.24
Országos

Aldi

10.18-10.24
Országos

Auchan

10.18-10.24
Országos

Aldi

Bor katalógus
09.01-11.30
Országos

  Ajánlatunk