2020. október 21. szerda Orsolya

Megviselt bennünket a járvány: ezt okozza sokaknál a bezártság


Nagyon sokaknál okozott mentális problémákat a pandémia miatti bezártság. Az alvási nehézségtől elkezdve az energiahiányon át egészen a sírni vágyásig. A Lelki Egészség Világnapja alkalmából arra hivják fel a figyelmet a szakemberek: küzdenünk kell a nehézségekben szenvedők elleni előítéletek ellen ma is.

A koronavírus-járvány miatti bezártság erőteljesen hatott az emberek pszichés állapotára, többségüknél több tünet is jelentkezett, sokuknál ráadásul életükben először. Egy reprezentatív felmérés szerint azokban az államokban volt a legerősebb hatás, amelyekben a járványhelyzet a legsúlyosabb volt - derül ki 6 európai országban készített 6000 online interjú eredményéből, melyet idén szeptemberben végeztek, hogy az 1992 óta minden évben október 10-én ünnepelt Lelki Egészség Világnapja alkalmából az eredményeket meg tudják osztani a nagyközönséggel.

A mentál higiéne az 50-es, 60-as években még Tiltott kategóriába tartozott hazánkban, a 70-es években került a Tűrt, és a 80-as évektől kezdve a Támogatott kategóriába - mondta el Dr. Németh Attila, az OPAI alapító főigazgatója, a Szakmai Kollégium Pszichoterápiás Tagozat elnöke elmondta, hogy. A három "T" már a múlté, elfogadottá vált a pszichoterápia, új, hatékony gyógyszerek kerültek forgalomba, megjelentek a képalkotók a klinikumban és a kutatásban.

Azonban a népesség lelki egészségét nehéz mérni, illetve megítélni, nincs ugyanis jó indikátor erre.

Az alkoholfogyasztás és a májzsugorban meghaltak száma tíz év alatt kismértékben csökkent, az egy főre jutó alkoholfogyasztást illetően az Európai Unión belül Magyarország a középmezőnyben van. További nehézséget jelent a drogbetegek és a játékszenvedélyesek kezelése. A pszichiátriai ellátás egyik legerősebb indikátora az öngyilkosságok számának alakulása. Ismert, hogy ennek hátterében leggyakrabb kezeletlen vagy elégtelenül kezelt depresszió áll, főleg a bipoláris II. affektív zavarban szenvedők veszélyeztetettek, és nagy jelentősége van a társult addikcióknak, a személyiségzavaroknak és az impulzuskontroll-zavaroknak is. Ezen a területen azonban nagy előrelépés történt. 2011-től kezdődően ütemes csökkenést tapasztaltak, és a legutóbbi adatok alapján ez a szám több mint egyharmadával mérséklődött az elmúlt 10 évben, amely nemzetközi viszonylatban is jelentős eredmény.

A 100 ezer lakosra jutó 15,8 befejezett öngyilkossági értékkel már nem mi állunk a legrosszabbul az EU-ban, de van még mit javítani. Az eredményre mégis büszkék lehetünk. Az ELMA Kutatóintézet hat európai országban (Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Olaszország, Spanyolország és Lengyelország) végzett felmérést az Angelini Pharma megbízásából a Lelki Egészség Világnapja alkalmából. A felmérés alapján a kijárási korlátozás alatt az emberek 58 százalékánál jelentkeztek a pszichológiai rendellenességek olyan tünetei, amelyek 15 napnál tovább tartottak. Ez az arány Olaszországban (63%), Nagy-Britanniában (63%) és Spanyolországban (69%) volt a legmagasabb - ezekben az országokban erőteljesebb volt a COVID-19 hatása, míg például Németországban csak 47 százalék volt ez az érték. A megkérdezettek számos tünetet említettek:

  • álmatlanság, alvászavar vagy éjszakai ébredés (19%),
  • energiahiány vagy gyengeség (16%);
  • szomorúság vagy sírni vágyás (15%);
  • túlzott aggódás és félelem (14%),
  • érdeklődés vagy öröm hiánya (európai átlag: 14%),
  • pánik- és szorongásos rohamok (10%).

A megkérdezettek többsége (61%) úgy nyilatkozott, hogy e tünetek közül legalább kettő jelentkezett nála. 46 százalékuk azt állította, hogy először voltak ilyen tünetei, míg 39 százalékuk esetében a már meglévő tünetek súlyosbodtak. A felmérésben résztvevők többsége (54%) úgy igyekezett megbirkózni a pszichológiai problémájával, hogy aggodalmait partnerével, családtagjaival és legközelebbi barátaival osztotta meg, viszont csak kevesen fordultak szakemberhez segítségért. Háziorvost csupán 18%, pszichológust 11%, pszichiátert 9% keresett fel panaszaival, amit azonban a járvány miatti korlátozó intézkedések is befolyásolhattak.

A pszichológiai rendellenességek egyre gyakoribbá válása ellenére az emberek kb. negyed része keresett információt a COVID-19 járvány mentális egészségére gyakorolt hatásairól. Ennél magasabb volt az arány Olaszországban (35%) és Spanyolországban (38%), a járvány által súlyosabban érintett területeken. Az információ keresés nagy részt az interneten keresztül történt, kisebb részben (18 %) a tévében hallott információk alapján.

- A felmérés eredményei megerősítik, hogy a kijárási korlátozások jelentősen befolyásolták a lelki egészséget - fejtette ki Agnese Cattaneo, az Angelini Pharma orvosigazgatója, aki szerint az embereket nem szabad magukra hagyni ezekkel a problémákkal, biztosítani kell számukra a szakorvosok igénybevételét. A Lelki Egészség Világnapja alkalmából arra hívta fel a figyelmet, hogy tájékoztatást kell nyújtani a pszichológiai problémákról, és kihangsúlyozta, hogy küzdeni kell az előítéletek ellen, amelyek még mindig jellemzőek ezen a területen.

A járvány hatásának tudható be, hogy az emberek már nagyon is tudatában vannak a mentális problémák kockázatával: több, mint 70%-uk elismeri, hogy bárki, akár ők maguk is szenvedhetnek ilyen zavarokban. A válaszadók többsége (74%) leginkább az életminőségre gyakorolt hatástól tart, ami különösen a párkapcsolatokra lehet jelentős hatással. A megkérdezettek csaknem kétharmada (64%) elismeri azt is, hogy a mentális zavarok megkülönböztetést és elszigetelődést vonhatnak maguk után. Abban azonban kevésbé értenek egyet, hogy a mentális zavarok szégyent okoznak-e. Míg a megkérdezettek fele egyetért ezzel az állítással, addig Nagy-Britanniában és Lengyelországban csak az emberek harmada osztja ezt a véleményt.

Nem eléggé ismert, hogy a pszichiátriai betegségek milyen jelentős direkt és indirekt költséggel járnak a társadalom számára, és már csak emiatt is szükséges még nagyobb figyelmet és anyagi forrást fordítani a lakosság lelki egészségére - hívta fel a figyelmet az európai felmérés kapcsán Dr. Németh Attila emlékeztetett rá, hogy 2018-ban az emberi erőforrások miniszterének felkérésére elkészítették a Nemzeti Mentális Egészség Programot, és bíznak benne, hogy forrás is lesz a megvalósításához.

Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz!

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

10.22-10.28
Országos

Lidl

10.22-10.28
Országos

Auchan

10.22-10.28
Országos

Tesco

10.22-10.28
Országos

Aldi

10.15-10.21
Országos

Lidl

10.15-10.21
Országos

Auchan

10.15-10.21
Országos

Tesco

10.15-10.21
Országos

  Ajánlatunk

Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó