2021. február 27. szombat Ákos, Bátor

Kijött a rendelet: ingyenes a parkolás, rengetegen fognak túlórázni


Vasárnap késő este megjelentek a legfrissebb kormányrendeletek a koronavírus kapcsán. A Magyar Közlönyben kiadott dokumentumban a többi között ingyenessé tették a parkolást, illetve a rendőri túlórákról is döntöttek.

Megjelent a legfrissebb rendelet a járvány miatt meghozött kormánydöntésekről. A Magyar Közlönyben kiadott dokumentum keményen szabályozza a rendőri túlórákat: a szöveg szerint a heti szolgálatteljesítési idő és a szolgálati érdekből elrendelhető túlszolgálat együttes időtartama meghaladhatja a negyvennyolc órás heti időtartamot. A napi szolgálatteljesítési idő tizenkét óránál hosszabb is lehet, azonban a huszonnégy órát nem haladhatja meg. Az időbeosztást a szolgálatba lépést megelőző egy héten belüli időpontban is közölhetik a hivatásos állomány tagjával. A napi legalább nyolc óra egybefüggő pihenőidőbe a lakásról a szolgálatteljesítési helyre és az onnan való visszautazás időtartam is beszámítható.

Túlórát lehet elrendelni az idősotthonokban is, ugyanis a szöveg szerint a veszélyhelyzet időtartama alatt az idősek otthonában foglalkoztatottak számára 24 órás műszak is elrendelhető. A 24 órás műszakot követően 48 óra összefüggő pihenőidőt kell biztosítani.

Egy másik rendelkezés szerint szabálysértést követ el, aki veszélyhelyzetben az intézkedésre jogosult szerv vagy személy veszélyhelyzettel kapcsolatos megkeresésére lényeges adat tekintetében a valóságnak meg nem felelő statisztikai adatot szolgáltat, vagy az adatszolgáltatással kapcsolatban a valóságnak meg nem felelő felvilágosítást ad. A pénzbírság legalacsonyabb összege ötezer forint, legmagasabb összege ötszázezer forint.

A katonák nem szüntethetik meg jogviszonyukat - áll egy másik intézkedésben. Ha a szerződéses állományba tartozó katona jogyviszonya a veszélyhelyzet ideje alatt szűnne meg, akkor az a veszélyhelyzet megszűnéséig automatikusan meghosszabbodik: az állomány nem mondhat le, nem szüntethetik meg jogviszonyukat.

Nem kell fizetni a parkolásért sem: a helyi, önkormányzati tulajdonban lévő, valamint az országos közütak és állami utak mentén sem kell az autósoknak várakozási díjat fizetniük hétfőtől.

A nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló törvény rendelkezéseinek alkalmazása is változik: egyebek közt a kiadott személy átadása nem hajtható végre, ha az az elrendelt járványügyi elkülönítés, megfigyelés, zárlat vagy ellenőrzés szabályaival ellentétes. Ez fordítva, keresett személyekre is igaz - ők nem vehetőek át.

Nem vesznek ujj- illetve tenyérlenyomatot az elítéltektől, ha máshogy is megállapítható személyazonosságuk; a börtönbe vonuló elítéltek automatikusan 14 napos karanténba kerülnek - áll a rendeletben. A koronavírus-gyanús, börtönbüntetés megkezdésére jelentkező elítélteket nem fogadják be a börtönök, helyette igazolást kapnak, és kórházba szállítják őket.

Elrendelték, hogy a szolgáltatók a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig a Széchenyi Pihenő Kártya juttatásként átutalt, fel nem használt pénzeszköz erejéig és annak terhére a munkavállalóval szemben díjat nem számíthatnak fel.

Fotó: MTI/Varga György

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

02.25-03.03
Országos

Spar

02.25-03.03
Országos

Aldi

02.25-03.03
Országos

Lidl

02.25-03.03
Országos

Interspar

02.24-03.31
Országos


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked