Na, vajon elvitte valaki a 430 millió forintos főnyereményt a hatoslottó vasárnapi sorsolásán?
Betegségéről vallott Szentesi Éva: az előző év végét és a mostani elejét is kórházban töltötte
Szentesi Éva, a Litera "A hét írója" rovatának vendége beszámolt kórházi tartózkodásáról és arról, hogy új könyvében a rákból való felépülését dolgozza fel.
Szentesi Éva, a Hamvaimból, A legfontosabbat utoljára hagytam és A mai naphoz nincsenek emlékeim című könyvek szerzője a Litera irodalmi portál kérdéseire válaszolva elmondta, hogy 2025 végét és az új év elejét kórházban tölti egy visszatérő kismedencei tályog miatt.
"Nem történik semmi, ezért a legnagyobb esemény ebben a szűk, kórházi szobában, hogy figyelhetem, hogyan borít be mindent a hó, ahogy a rétegek egymásra rakódnak" – írta a szerző.
Szentesi készülő kötetében a rákból való felépülését dolgozza fel, amit saját bevallása szerint olyan szintre szeretne emelni, hogy ne csupán gyógyulástörténetként vagy szenvedésábrázolásként olvassák. "Nehéz feladat, megírni se könnyű, egyensúlyozni kell, megtalálni a kellő távolságot: ha túl távol megyek, személytelen lesz, ha túl közel, elpusztít" – fogalmazott az író.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








