A vidék általános leszakadása és a megfelelő infrastruktúra hiánya miatt ezek a térségek nem nyújtanak vonzó jövőképet a fiatal orvosok és családjaik számára.
Elhunyt Koltai János, a Szomszédok című sorozat Gábor Gáborjaként ismert Jászai Mari díjas színész. A színművész, díszlettervező, filmrendező és képzőművész életének 91. évében halt meg. A hírt egy közeli ismerőse tette közzé egy Facebook bejegyzésben.
„Végtelen fájdalommal a szívünkben tájékoztatjuk mindazokat, akik szerették, ismerték, becsülték, hogy Koltai János színművész, festőművész, rendező, díszlettervező életének 91. évében álmában csendes nyugalommal a »nem ismert tartományba« átköltözött” – áll a bejegyzésben.
Koltai János 1959-ig a Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, majd tanulmányait a Színház és Filmművészeti Főiskolán folytatta, ahol 1963-ban szerzett diplomát. Pályáját a Szegedi Nemzeti Színházban kezdte, ahol két évig volt a társulat tagja. 1965-től a Madách Színházhoz szerződött.
A televíziónézők elsősorban a Szomszédok című sorozatból ismerhették, amely 1987-ben indult. A sorozat első részétől egészen a befejezésig ő alakította Gábor Gábort, a mindig aktív, vállalkozó kedvű figurát, amely az egyik legismertebb szerepévé vált.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.






