9 °C Budapest

Kaptál ilyen levelet a NAV-tól? Nehogy bedőlj, rengeteg pénzre húzhatnak le!

2020. április 24. 19:01 2 perc

Illetéktelenek küldenek a NAV nevében hamis értesítéseket abban a reményben, hogy bizalmas adatokat szerezzenek meg. Nem ez az első eset, az adóhatóság többször is figyelmeztetett már a veszélyre.


Nem bírnak leállni a csalók: a járványhelyzet kapcsán amúgy is megszaporodtak a visszaélések, amelyekkel jellemzően idősektől próbálnak pénzt kicsikarni a bűnözők, de most a munkavállalók is terítékre kerültek, egy nagyon régi módszerrel akarjákkifosztani őket. Szinte minden évben az adóbevallási határidő környékén felbukkannak olyan adathalász e-mailek, amelyre most mi is rábukkantunk.

A Pénzcentrum több olvasója is jelezte, hogy ismét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nevében küldenek olyan értesítéseket, amelyben azt közlik, hogy túlfizetés keletkezett.

Ezután egy online elérhető oldalra irányítják át az ügyfelet, azt a látszatot keltve, hogy annak kitöltésével visszaigényelhetik - a valójában egyáltalán nem létező - többletet. Az így megszerzett adatokkal visszaélhetnek, akár az áldozat bankszámláját is nullázhatják. A levelet most egy .br végződésű, tehát brazil címről küldték, igencsak tört magyarsággal. Íme:

Mint írtuk is, a csalók módszere nem újdonság, a NAV is közzétett honlapján egy felhívást az esetekkel kapcsolatban: "az illetéktelenek e-mailjei általában egy hivatkozást tartalmaznak, melyre kattintva a NAV honlapjára hasonlító, ám eltérő címen található oldal töltődik be, ahol az ügyfél személyes adatai mellett bankkártyaadatokat is kérnek." Továbbá kiemelték, hogy

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

a NAV soha nem kér e-mailen bankszámlára, vagy bankkártyára vonatkozó bizalmas adatot. A hivatal ügyfélkapun keresztül, illetve postán, adószámla-kivonaton értesíti az adózókat, ha túlfizetésük van. A hivatal honlapja a www.nav.gov.hu címen található. Az internetes cím ellenőrzésével nagy bizonyossággal kiszűrhetőek a hamis - vélhetően csalók által üzemeltetett, adathalász - honlapok.

Épp a napokban tett közzé egyébként az adóhatóság fizetési értesítéséről, illetve az ügyfelek lehetőségeiről egy tájékoztatót a NAV. E szerint a hivatal minden, az adózók által bevallott, terhére kiszabott, esetlegesen ellenőrzéssel megállapított kötelezettségről és a teljesített befizetésekről adónemenkénti részletezésben egy áttekinthető nyilvántartást, adószámlát vezet. Az adószámla adónemenkénti vagy mindösszesen egyenlege lehet túlfizetéses, vagy hátralékos is.

Amennyiben lejárt esedékességű, végrehajtható tartozása van, az adó- és vámhatóság felhívhatja annak rendezésére. E felhívás jogszabály alapján nem kötelező, az adó- és vámhatóság dönti el, hogy mely esetekben él vele.

Az ügyfélkapuval rendelkező adózók részére kizárólag elektronikusan, az azzal nem rendelkező adózóknak postai úton megküldött fizetési értesítés tartalmú levél csupán egy figyelemfelhívás, melyben tartozásáról, és esetleges túlfizetéseiről ad tájékoztatást, jelezve, hogy az adó- és vámhatóság foglalkozik a kialakult helyzettel, és a tartozás meg nem fizetéséből akár még végrehajtási eljárás megindítása is következhet. További részletek a NAV korábbi tájékoztatójában.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 5. 12:34