5 °C Budapest
Parkoló autók a városban.

Egyre közelebb az év legfontosabb határideje az autósoknak: már csak pár napig intézhetik ezt el

2025. november 24. 14:01

Az alkuszok eddigi adatai alapján idén is sok autóst megmozgat az év végi kgfb-kampány: november végére az érintett mintegy 400 ezer személyautóból várhatóan 60-70 ezer kgfb-szerződését is lecserélhetik. Idén is vannak biztosítók, amelyek vonzó díjakkal igyekeznek bővíteni ügyfélkörüket, így az autósok jelentős része találkozhat a jelenlegi biztosításánál kedvezőbb konstrukciókkal – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Utolsó hetébe ért az év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány, amelynek eddigi szakaszában a független alkuszcégek élénk érdeklődés mellett a tavalyihoz hasonló vagy annál kissé alacsonyabb díjszintről számolnak be: az online kötések éves átlagdíja ebben az időszakban 30 ezer forint körül alakul.

A részvétel annak ellenére aktív, hogy ebben az időszakban alapvetően a 2010 előtt vásárolt, és azóta is folyamatosan ugyanannál a tulajdonosnál lévő autók az érintettek, ezek száma pedig - már csak az időközben bekövetkező adásvételek miatt is – évről évre egyre csökken.

A kampányban érintett autósok körében átlag felett vannak olyanok, akik hosszú ideje kármentesen vezetnek. Elsősorban értük folyik az a biztosítók közti verseny, amely idén sok esetben jelentős díjmegtakarítást is eredményezhet: a szerződésüket már lecserélő autósok az eddigi biztosítójuk által megajánlott díjnak átlagosan 25-30 százalékát is meg tudták takarítani a váltássalEhhez még hozzáadódhatnak azok a további kedvezmények, amelyeket egyes szolgáltatók ilyenkor a kgfb-vel egyidejűleg megkötött casco- vagy lakásbiztosítások esetében kínálnak

– hangsúlyozza Besnyő Márton, a FBAMSZ Gépjárműszekciójának elnöke.

Az előző évek tapasztalatai szerint a kampány legintenzívebb szakasza az utolsó hétre esik, a teljes novemberi időszak váltásainak mintegy 40 százaléka ezekben a napokban zajlik le. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) arra figyelmezteti az érintett, váltani szándékozó autósokat, hogy fokozottan ügyeljenek a határidő betartására, mivel akinek a felmondása nem érkezik be határidőn belül a biztosítójához, automatikusan a következő egy évre megállapított új díjon viszi tovább a jelenlegi kötelező biztosítását.

Mivel a felmondásnak a december 1-je éjféli határidőre be is kell érkeznie a meglévő szerződést kezelő biztosítóhoz, emiatt, aki levélben intézkedik, annak legkésőbb csütörtökig postáznia kell a felmondását. Az elektronikus úton történő felmondásra még december 1-jén is lesz lehetőség, az erre vonatkozó határidőkről az adott felületeket üzemeltető alkuszok vagy biztosítók adnak tájékoztatást. Ezen a napon még az is biztosra mehet, aki nyitvatartási időben felkeresi az érintett biztosító valamelyik ügyfélszolgálatát, így szerezve igazolást a felmondás beérkezéséről

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

– figyelmeztet Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke.

A december 1-jei határidő csak a jelenlegi szerződés felmondására vonatkozik, új szerződés megkötésére egészen december 31-ig van lehetőség. A gyakorlatban ugyanakkor ezt a két lépést, a mostani szerződésének felmondását és az új szerződés megkötését az ügyfelek túlnyomó része egyidőben, valamelyik alkuszi összehasonlító oldalon teszi meg, ahogy azt a szakértők is ajánlják.

A kgfb-szerződések váltása már évek óta zömmel a független alkuszokon keresztül zajlik, ami annak is köszönhető, hogy ők kínálják a legösszetettebb ügyféltámogatást. Kalkulátoraik megbízhatóan hasonlítják össze a biztosítók árajánlatait, a kalkulált díjra pedig árgaranciát is vállalnak. A hitelességet garantálja az is, hogy az alkuszportálok a biztosítások díját közvetlenül a biztosítók informatikai rendszereiből kapják, és az összehasonlító felületek megfelelőségét, kalkulációs pontosságát az MNB szúrópróbaszerű vizsgálatokkal is ellenőrzi.

Az alkuszok a kalkuláción túlmenően olyan szolgáltatásokat is nyújtanak, mint az előző szerződések felmondása, az együttkötési kedvezmények és ingyenes kiegészítők bemutatása, segítség az esetlegesen elakadó biztosítási adminisztráció előremozdításában, vagy éppen - megfelelő meghatalmazás birtokában – a kárrendezési asszisztencia.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2026. február 6. 08:00
Kutatók egy olyan napenergia hasznosító eszközt fejlesztettek ki, amely a fotoszintézist imitálva ho...
KonyhaKontrolling  |  2026. február 6. 07:45
Ha a nulláról tervezhetnék egy nyugdíjrendszert, akkor fix lenne a hozzájárulás összege (évente inde...
Holdblog  |  2026. február 6. 07:44
Vendég Szabó Dávid, a téma szerteágazó. Meg a Bitcoin, ami esik, ahelyett, hogy emelkedne. Milyen pl...
MEDIA1  |  2026. február 5. 11:41
Jogsértések miatt figyelmeztetésben részesítette az RTL-t, a Tilos Rádiót pedig megbírságolta az NMH...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 6. 09:02