2020. szeptember 20. vasárnap Friderika

Ennyi koronavírusos beteget szűrtek ki eddig a magánklinikák: még csak most jön a dömping


Május 4-én hivatalosan is újraindult az egészségügy, másfél hónapos szünet után - ami alatt csak a sürgős és azonnali ellátások voltak engedélyezettek - több fontos területen újraindult az ellátás. Az új eljárásrend értelmében azonban bizonyos vizsgálatokhoz, beavatkozásokhoz negatív COVID19-teszt bemutatása szükséges. Ennek apropóján kíváncsiak voltunk, nőtt-e az érdeklődés a privát szolgáltatóknál a tesztek iránt, valamint hogy mely tesztet keresik inkább a páciensek, a szerológiai vagy a PCR-vizsgálatot? Arra is rákérdeztünk, a magánklinikákon végzett tesztek hány százaléka mutatott pozitív eredményt. Kiderül az is, a magán egészségügyi szolgáltatók mit tapasztalnak, most, hogy módosult az eljárásrend, megrohamozták-e a magán szektort a betegek.

Május 4-én, hétfőn, másfél hónap után szépen lassan újraindul az egészségügyi ellátás Magyarországon. Március 16-a óta ugyanis országszerte szüneteltették a kórházak a halasztható műtéteket és vizsgálatokat a koronavírus-fertőzés miatt, csak a sürgősségi beavatkozásokat végezték el. Ez most változik, kíváncsiak voltunk, a magán egészségügyi szolgáltatók hogyan készülnek a nyitásra, nőtt-e az igény a tesztelésre, hiszen az állami szektorban is bizonyos beavatkozások, vizsgálatok elvégzését negatív COVID19-teszt bemutatása esetén végzik csak el. Arra is rákérdeztünk, a privát szolgáltatók mit tapasztalnak, melyik tesztet keresik inkább a páciensek, a szerológiai- vagy a PCR-vizsgálatot, és hogy az általuk végzett tesztek hány százaléka adott pozitív eredményt.

Kelen kórház

Április első hetében indította el a szerológiai vizsgálatot a Kelen Kórház, majd április 24-e óta PCR-vizsgálatra is van lehetőség az intézményben. Eddig összesen 5237 szerológiai tesztet 35 PCR tesztet végeztek.

PCR-vizsgálat során eddig nem volt pozitív eset, a gyorsteszteknél pedig a pozitivitás aránya 5,1%

- mondta a Pénzcentrumnak Székely Tamás, a Kelen Kórház vezetője, aki szerint abban, hogy nagyságrendekkel több gyorstesztet végeztek, mint PCR-t, a vizsgálat ára is szerepet játszik. Előbbi ugyanis 15, míg utóbbi 35 ezer forintba kerül.
Székely elmondta, a múlt héten a gyorstesztek megbízhatóságával kapcsolatos hírek megjelenése után jelentősen visszaesett a kereslet a tesztelés iránt, de ezen a héten az igény ismét nő.

A Kelen Kórházban is újraindulnak a műtétek, ezek elvégzése előtt a páciensektől negatív PCR-teszt bemutatását kérik, de a konzultációkhoz nincs szükség negatív COVID-tesztre. Székely azt mondta, a jövő héten indul be igazán az élet, akkorra tervezik a nyitást, egyelőre nem tapasztalták a korábban a szükséges vizsgálatokat elhalasztani kényszerülő betegek részéről a rohamot. Az intézményben egyébként a dolgozókat is folyamatosan tesztelik, mindenkinél hetente végeznek szerológiai vizsgálatot.

Swiss Clinic

Április 3-a óta érhető el a Swiss Clinic két magánrendelőjében és az orvosi ügyeletében az ellenanyag kimutatáson alapuló gyorsteszt és ezen a héten már a PCR-vizsgálat is elindult. Előbbi ára rendelői tesztelés és az orvosi validáció esetén 12 500 forint, kiszállással, a páciens otthonában, sürgősségi orvos általi tesztelés, vizsgálat és konzultáció 36 500 forintba kerül. A PCR teszt rendelőben történő elvégzése 23 ezer forint, amennyiben valaki otthon szeretné megcsináltatni, akkor 44 ezer.

dr. Kirschner András, a Swiss Clinic ügyvezetője elmondta, naponta átlagosan 5 tesztet végeznek háznál, a rendelőkben 50-et, és kitelepüléseknél, vagyis munkáltatóknál, 100-at.

A pozitív tesztek aránya 2% alatti az összes teszthez képest.

"PCR tesztet abban az esetben javaslunk, ha komolyabb kórházi beavatkozás előtt áll a páciens, valamint rövid, de altatással járó beavatkozások előtt és bizonyított kontakttal való találkozás után 5 nappal. Szerológiai tesztet heti rendszerességgel javasolunk a gyanús tünetekkel rendelkező pácienseknek a tünetek megjelenése utáni 5. és 11. nap között" - mondta dr. Kirschner András hozzátéve, minden szakrendelésük újraindult, beleértve a fogászatot és bizonyos szűrővizsgálatokat is, melyek súlyos szív-, és érrendszeri betegségek felfedezésére irányulnak.

Emineo

Április 6-án kezdték el a szerológiai gyorstesztelést az Emineo Magánkórházban, és eddig kb. 5000 tesztet végeztek el.

Az elvégzett vizsgálatok kb. 3%-a volt pozitív május elejéig

 - tudtuk meg dr. Börzsei-Knoll Veronikától, az Emineo Magánkórház társtulajdonosa és ügyvezető igazgatójától, aki elmondta, a megkeresések folyamatosak, a kezdetektől fogva kb. 200 tesztet végeznek naponta. Mióta a gyorsteszt elérhető az Emineo-ban, csak és kizárólag előszűrt, és negatív COVID-teszt eredményű pácienseket látnak el.

Mindemellett a szűrések száma természetesen tovább fog növekedni az egynapos sebészet újraindítása végett

- tette hozzá a szakember. Már elkezdődött a korábban kényszerűen elhalasztott egynapos sebészeti műtétek újraütemezése, jövő héttől szinte teltházas műtőkkel fognak dolgozni.

A műtétek elvégzéséhez a pácienseknek két negatív gyorstesztet kell bemutatniuk, a két vizsgálat között 5-7 napnak kell eltelnie az esetleges lappangási idő miatt.

Az Emineo-ban eddig egyetlen orvos sem fertőződött meg az új koronavírussal, Dr. Börzsei-Knoll Veronika elmondta, hetente egyszer az egészségügyi szakdolgozókat és a náluk dolgozó orvosokat is tesztelik a biztonság érdekében.

Rózsakert Medical Center

Az RMC-ben eddig összesen mintegy 450 embert teszteltek, volt olyan, akinél csak PCR vizsgálat történt, és volt, akinél PCR-tesztet és később szerológiai tesztet is végeztek. Ahogy arról már beszámoltunk, az immunrendszer a vírus ellen először IgM típusú, majd később IgG típusú ellenanyagokat termel - a szerológiai tesztek ezen fehérjék kimutatásán alapulnak.

Az RMC-nél az elvégzett 198 PCR vizsgálat közül egy lett pozitív. 310 esetben vizsgálták a páciens IgM és IgG értékét.

13 esetben csak az IgG lett pozitív, ez azt jelenti, a beteg átvészelte a fertőzést, azonban arról, hogy ez esetben a beteg fertőzhet-e még, jelenleg is vita folyik az orvosok között. 9 esetben az IgM lett pozitív, ami azt jelenti, a páciensnél valószínűsíthető az aktuális koronavírus fertőzés. 4 esteben az igG és az igM is pozitív eredményt mutatott, ami arra utal, hogy a páciensnél jelen a teszt elvégzésének pillanatában is valószínűsíthető a koronavírus fertőzés.

Az RMC-től megtudtuk, az elmúlt hetekben a korábbi forgalmunk 75%-át bonyolították le, sok volt az új páciens, akik máshol nem jutottak ellátáshoz, ezért fordultak a klinikához. Egyedül a fogászat volt, ahol a korábbi ellátások csupán töredékét tudták vállalni a hatályos kormányrendelet értelmében, de most ez is változik. Ettől a héttől bővül az ellátások köre, ezzel arányosan a páciensek száma is, akik leginkább a plasztikai sebészet és a fogászati ellátás kapcsán érdeklődnek legtöbben. A szűrővizsgálatok is elindulnak szépen, lassan, már vesznek fel előjegyzést, de csak június 1 utáni időpontra.

Itt még csak mérsékelten indult be az érdeklődés, leginkább a nőgyógyászati szűrésekre és bőrgyógyászati szűrővizsgálatokra számítunk első lépésként, az éves menedzserszűrések és a fogászati szűrések talán csak később indulnak igazán be

 - írták megkeresésünkre, hozzátéve, ahol lehet teljes értékű vizitet online végezni, ott maradnak az online ellátásnál, illetve amennyire csak lehet, online előkészítik a viziteket. Például egy oltás beadásánál az orvosi konzultáció online történik, az oltásra kell csak személyesen megjelennie a páciensenek. Ha valaki le szeretné szedetni a fogkövét, vagy foktömésre lenne szüksége, ahhoz a hét eleji hírek szerint negatív PCR eredmény bemutatására van szükség. De a sok bizonytalanság miatt az RMC úgy döntött, tömésre csak május végétől, fogkőlevételre pedig június 1-től van lehetőség.

Affidea

Az Affidea-csoport három helyszínen - az Affidea Bank Center Egészségközpontban, az Árkád Egészségközpontban és a Mammut Egészségközpontban - naponta 220-240 ellenanyag-tesztet végez, vénás vérből. A levett vérmintát a helyszínen centrifugálják, ezzel a vér alakos elemeit és a vérsavót elválasztják egymástól. Ez azért fontos, mert a vérsavóból készített tesztek nagyobb pontosságot garantálnak, mint az ujjbegyvérből - írták megkeresésünkre.

Az eddig az elvégzett vizsgálatok kevesebb, mint 3 százaléka mutatott pozitív eredményt.

Az összes levett vérmintát a labor fagyasztva tárolja, méghozzá azért, hogy utólag is elvégezhetőek legyenek bizonyos vizsgálatok. Mint írták, a fagyasztás a vizsgálat későbbi megismétlését is lehetővé teszi, valamint egyre több információnk lesz a vírusról, és a betegségről, így nem kizárt, hogy későbbiekben lesz olyan paraméter, amelyet a betegségen átesett, pozitív szerológiai eredménnyel rendelkezők vérsavójából érdemes lesz megnézni - akár kutatási céllal is.

Továbbá azoknak a lefagyasztott vérmintáiból, akik átestek a betegségen, és szeretnének a vérplazmájukkal hozzájárulni mások gyógyulásához, kvantitatív módszerrel meghatározható az ellenanyag szintje

 - jegyezték meg. Egyelőre nem tapasztalják, hogy a betegek azonnal időpontot szeretnének foglalni, az Affidea arra számít, a páciensek először tájékozódnak, majd az új feltételek megismerése után jelentkeznek be, ez pedig akár több hetes folyamat is lehet. Az ellátásszervezőknek is időre lesz szükségük ahhoz, hogy újra teljes üzemben működjenek, és azt is szem előtt kell tartani, hogy a rendeletek szerint jelenleg is csak panasszal lehet orvoshoz fordulni, azaz a szűrővizsgálatok továbbra is szünetelnek.

Dr. Rose Magánkórház

A Dr. Rose Magánkórház csak akkor kezdte el a szélesebb körű tesztelést, amikor már rendelkezésére állt a vírus kimutatására alkalmas PCR-vizsgálat és az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatal által is jóváhagyott gyorsteszt a fertőzésen átesettség vizsgálatára.

A tesztelést a munkatársakon, a műtétekre készülő pácienseken és az arra dedikált, tesztelő telephelyünkön végezzük. Eddig néhány százas nagyságrendben végeztünk vizsgálatokat és mind negatív lett

 - tudtuk meg Dr. Papik Kornéltól, a Dr. Rose Magánkórház ügyvezető igazgatójától, aki megjegyezte, az intézmény is újraindította a műtéti programjait, ezért nagyobb számban kell teszteket is végezni.

"Azt tapasztaljuk, hogy elsősorban a saját pácienseink jelentkeznek koronavírus szűrővizsgálatra, az állami egészségügyhöz forduló betegek részéről nem érzékelünk megnövekedett igényt" - mondta a szakember. A Dr. Rose Magánkórház hétfő óta teljes szolgáltatási spektrummal üzemel és fokozatosan növekszik a betegszám.

Tesztállomás

Magyarországon is működik már autós tesztállomás, ahol gyakorlatilag minimális érintkezés történik a mintavételező személyzet és a páciensek között. PCR-tesztet végeznek, azért esett erre a választás, mert 98%-os pontosságú eredményt ad - tudtuk meg Pfeilmayer Dávidtól, a DriveCell Systems vezérigazgatójától, aki elmondta, adatvédelmi okokból ők sem tudják, hogy mely minták lettek pozitívak.

Az eredményeket csak orvos-szakmai és labor partnerünk tudja, akik minden minta esetén (legyen az akár negatív) eleget tesznek bejelentési kötelezettségüknek

 - mondta, hozzátéve, az elmúlt napokban megnövekedett a forgalom, megnőtt az igény a PCR-teszt iránt.

Neumann Diagnostics

A héten indult el a Neumann Diagnostics új szolgáltatása, melynek lényege, hogya mintát otthon, biztonságos körülmények között veszi le a páciens, de a teszt kiértékelését PCR vizsgálattal professzionális laboratóriumban végzik. A vizsgálat ára 28 790 forint.

A folyamat lényegében úgy néz ki, hogy futárszolgálattal érkezik a teszt a vásárló otthonába, aki néhány perc alatt, a megfelelő instrukciók alapján el tudja végezni a mintavételt. A kémcsőbe zárt orrnyálkahártya mintát a Neumann által megadott, kontaktus nélküli mintaátvételi helyen kell bedobni, az eredményről online értesítést küldenek 36 órán belül.

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

09.18-09.23
Országos

Auchan

09.18-09.23
Országos

Lidl

09.18-09.23
Országos

Spar

09.18-09.23
Országos

Interspar

09.18-09.23
Országos

Tesco

09.17-09.23
Országos

Tesco

Tanévkezdés
08.18-09.20
Országos

  Ajánlatunk

Portfolio HR Revolution 2020 Konferencia

Vörös riadó! A munkaerőpiac aktuális kérdései, kihívásai, és természetesen a lehetséges megoldások.

Sustainable World 2020 Konferencia

A jövő vállalata konferenciát, melyen a fenntarthatóságról, zöld finanszírozásról és befektetésekről, az energiatársaságok aktuális helyzetéről, és a zöld vállalatok kihívásairól, lehetőségeiről lesz szó.