8 °C Budapest

Itt van rengeteg magán koronavírus-teszt eredménye: megdöbbentőek a számok

2020. április 29. 08:56

Érdekes eredményeket mutatnak azok a koronavírus tesztek, amelyeket magánlaborok, illetve cégek végeztek több ezer emberen Magyaroszágon - írja az Index.

Érdekes eredményeket mutatnak azok a koronavírus tesztek, amelyeket magánlaborok, illetve cégek végeztek több ezer emberen Magyaroszágon, derült ki Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektorának előadásából azon a keddi online konferencián, amelyen a négy hazai orvosegyetem közösen jelentette be mintegy 18 ezer ember tesztelését az országban.

A szakember három olyan vizsgálat eredményét ismertette, amelyet nem a hivatalos állami szervek végeztek a fertőzésgyanús emberek és hozzátartozóik körében, hanem kérésre teszteltek le nagyobb számú embert. Ezek alapján: 

  • Az OTP március 31. és április 20. között 5146 tesztet végeztetett el. 50 fertőzöttet találtak, ami 0,97 százalékos fertőzöttséget jelentett, de április 16. óta nem volt új pozitív eset.
  • Egy másik nagyvállalat, a Mol is teszteltette dolgozói egy részét. Április 5.  és 22. között 7385 mérést végeztek el, és mindössze 2 pozitív esetet találtak. Ez 0,03 százalékos fertőzöttséget jelent.
  • Az egyik magánlabor április 11. és 25. között 1585 mérést végzett, és mindössze 2 pozitív esetet talált. Ez 0,13 százalékos fertőzöttséget jelent a vizsgált körben.

Merkely Béla előadásából az is kiderült, hogy a tünetmentes emberek tesztelésének, tehát tulajdonképpen a szűrésnek nem túl nagy a "találati aránya". Valóban érdemesebb a fertőzésgyanús embereket, illetve a velük kapcsolatban állókat vizsgálni. Kiderült még, hogy

  • Április 26-ig a négy orvosi egyetem és egy magánlabor összesen 12 440 teljesen tünetmentes embert tesztelt le, és közöttük mindössze 55 pozitívat talált (0,4 százalék)
  • Ugyanebben az időszakban 12 704 panasszal érkező betegnél is végeztek orr- és garatmintavételt (PCR). Itt 448 koronavírusost találtak, ami a vizsgált emberek 3,5 százaléka.
  • Érthető okokból a kontaktszemélyeknél, tehát a fertőzésgyanús emberekkel közeli kapcsolatban lévő emberek tesztelésénél a legnagyobb a találati arány, hiszen itt valószínűsíthető leginkább, hogy többen is elkapták a fertőzést. Az egyetemek és a magánlabor április 26-ig 8011 kontaktszemélyt vizsgáltak meg, akik közül 329-et, azaz 4,1 százalékukat találták pozitívnak.

A szakember előadásában elhangzott, hogy a Magyarországon igazolt koronavírus fertőzöttek adataiban a kiugrásokat elsősorban idősotthonokban és kórházakban lezajlott intézeti fertőzések okozták, a lakosság körében kevesebb az igazolt fertőzés. Mostanra az látható, hogy a folyamatosan csökken a pozitív tesztek aránya - írja a lap.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem