Kígyózik a sor az Örs vezér téri IKEA áruház előtt, mindenki a kedvezményes karácsonyfából szeretne vásárolni. A bútorláncnál idén 9990 forintért lehet fenyőt venni.
Okostelefonok, televíziók, laptopok - évek óta népszerű karácsonyi ajándéknak számítanak, viszont még mindig kevesen gondolnak arra, hogy az esetenként több százezer forintos készülékekre biztosítást is kössenek. A hazai biztosítók felkészültek az ilyen jellegű igények kiszolgálására, azonban a megfelelő döntéshez érdemes biztosítási tanácsadóval is konzultálni, ugyanis egy gondosan összeállított lakásbiztosítás keretében gondoskodhatunk, a nagyértékű elektronikai és okos eszközök biztosítási védelméről is.
Sokan a Black Friday-t használják ki arra, hogy beszerezzék a karácsonyi ajándékokat és idén a mobiltelefonok, szórakoztató elektronikai termékek, számítástechnikai eszközök és háztartási gépek voltak az akciós időszak slágertermékei a GKI Digital elemzése szerint. Ezek a nagyértékű készülékek rengeteg boldog pillanatot szerezhetnek, azonban egy figyelmetlen mozdulat, vagy akár az egyre gyakoribb nagy viharok során egy villámcsapás, komoly bosszúságot is okozhat, ha megsérül, tönkremegy az eszköz. Az ilyen véletlen történéseket elkerülni nem lehet, azonban van lehetőség arra, hogy felkészüljünk rájuk, a megfelelő biztosítás megkötésével. Bár a hazai biztosítók a vagyonbiztosításokon belül széleskörű lehetőségeket kínálnak a nagyértékű ingóságok biztosítására is, a tapasztalatok szerint a hazai fogyasztók kevésbé vannak tisztában a lehetőségeikkel.
"Tapasztalataim szerint viszonylag ritkán fordul elő, hogy a hazai fogyasztók maguktól gondoljanak arra, hogy biztosítást kössenek egy drága televízióra, számítógépre vagy háztartási berendezésre. A mobiltelefonok esetében a mobilszolgáltatók szokták felkínálni ügyfeleiknek a biztosítás lehetőségét, illetve most már a nagy elektronikai üzletláncokban is bevett gyakorlat, hogy a vásárlóknak felhívják a figyelmét erre az opcióra. Fontosnak tartom azonban kiemelni azt is, hogy számos esetben a vásárlók személyi kölcsönt vesznek fel, hogy a vágyott műszaki cikket megvásárolják és a biztosítás költségét meg akarják spórolni, lévén "új terméknek mi baja lehet". Azonban elég hozzá a fent említett viharkár, és máris működésképtelenné válhat az okos TV, aminek javítási költségét biztosítás hiányában saját zsebből kell kifizetni. Ezen eset kivédésére könnyen fel tudunk készülni egy jól átgondolt lakásbiztosítással, amibe be tudjuk építeni a nagyértékű elektronikai és okos eszközökre szóló biztosítási fedezetet is" - számolt be a hazai gyakorlatról Kovács Boldizsár, a HUNBankbiztosítás Kft. key account managere.
Előfordulhat, hogy csak kiterjesztett garanciáról van szó, amiben például baleseti védelem már nincs. "Természetesen lehet tájékozódni az üzletben vagy az interneten, de a legjobb megoldás az, ha biztosítási tanácsadó segítségét kérik ilyen esetekben a fogyasztók. A szakértő közreműködésével pontosan az igényeiknek megfelelő biztosítást választhatnak, ami kiterjedhet a baleseti kárra, vagy akár a betöréses lopásra is. Jó megoldás lehet, ha a már meglévő lakásbiztosításban szereplő eszközök mellé vesszük fel az újonnan vásárolt készüléket, ami egy egyszerű szerződésmódosítással elintézhető" - tette hozzá Kovács Boldizsár.
A nagyértékű ingóságok biztosítási díjai biztosítónként eltérnek, azonban viszonylag alacsony költséget jelentenek, egy 300 ezer forintos berendezés esetében nagyjából 1500-1600 forint körül alakulhat a lakásbiztosításhoz köthető kiegészítő biztosítás havidíja. "Egy felkészült pénzügyi tanácsadó sokat tud segíteni abban, hogy a fogyasztó a számára leginkább megfelelő konstrukciót válassza ki az elérhető lehetőségek közül, amely megfelelő biztosítási fedezettel rendelkezik és ár-érték arány szempontból is találkozik a fogyasztó elvárásaival" - hangsúlyozta Kovács Boldizsár.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Tippek nagyértékű ingóság biztosításhoz:
- Tájékozódjunk alaposan - Ha szóban tájékoztatnak a feltételekről, kérdezzünk rá, hogy mit jelentenek ezek, pontosan mire terjed ki a biztosítás. Ha megtehetjük, vonjunk be biztosítási tanácsadót a folyamatba.
- A vásárláskor igénybe vett alapbiztosítások sok esetben nem nyújtanak teljes körű fedezetet, beleértve például a hazaszállításkor keletkező károkat. Kérdezzünk rá erre is!
- Járjunk utána, hogy a lakásbiztosításunk milyen kiegészítő lehetőségeket tartalmaz. Több lakásbiztosításban ugyanis van olyan kiegészítő biztosítás, ami nagyértékű elektronikai és okos eszközökre kínál teljes körű fedezetet.
- Végül, de nem utolsó sorban sokat segíthet, ha az ember megtalálja azt a tanácsadót, akiben megbízik és akivel jól együtt tud működni, mert akkor az összes hasonló esetben a számára legmegfelelőbb biztosítási megoldás tud megszületni.
Óriási bejelentést kapott rengeteg magyar autós: súlyos költség lett olcsóbb, ezt már sokan megérzik
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak átlagdíjai országosan 0,8 százalékkal csökkentek a III. negyedévben.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








