8 °C Budapest

Ez most komoly? Ebben az országban már a járvány harmadik hulláma kezdődik

MTI
2020. december 12. 11:05

Japán is a koronavírus-járvány harmadik hullámával szembesül, november közepe óta folyamatosan emelkedik az egy nap alatt diagnosztizált új fertőzöttek száma, és emiatt a hatóságok arra figyelmeztetik az embereket, hogy legyenek elővigyázatosabbak, és inkább ne utazzanak sehova az év végi ünnepek idején.

Szerdán országosan 2802 új esetet jelentettek, ilyen magas számot egy nap alatt eddig még nem regisztráltak az országban. Tokióban csütörtökön - 602-vel - szintén rekordot döntött az újonnan feljegyzett fertőzöttek száma.

A japán fővárosban kezd veszélybe kerülni a többi betegek ellátása. Koike Juriko tokiói kormányzó arra szólította fel a helyieket, különösen az időseket, hogy csak a legszükségesebb esetben hagyják el otthonukat. A tokiói hatóságok azt is javasolták, hogy a szórakozóhelyek december közepéig a szokásosnál korábban zárjanak be.

Japánban a koronavírus-járvány mindeddig nem robbant be olyan súlyosan, mint Európában és az Egyesült Államokban, de a fertőzöttek számának újbóli megugrása arra utal, hogy a járvány újabb hulláma vette kezdetét. A 126 millió lakosú országban eddig 168 573 fertőzöttet azonosítottak, és 2465 halálesetet hoznak összefüggésbe a járvánnyal.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. május 17. 13:29
2024 végén elemeztem, és '25 januárjától követem. Elrepült hipp-hopp 16 hónap, és máris érdemes ráné...
MEDIA1  |  2026. május 16. 15:43
A győri önkormányzati hetilap legújabb számában elbúcsúzott a szerkesztőség.
Összkép  |  2026. május 15. 19:53
A helyi élelmiszerektől és közélettől, az infláción és az egyetemi puskázáson át a korrupcióig színe...
Holdblog  |  2026. május 15. 09:30
Van, aki tartósan a régió élén maradt, mások látványos felzárkózást hajtottak végre, néhány gazdaság...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 18. hétfő
Erik, Alexandra
21. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom