Minden idők legmelegebb augusztusa mellett Európa-szerte súlyos problémákat okozott a csapadékhiány.
Pozitív lett Donald Trump amerikai elnök és felesége, Melania koronavírustesztje. Ezt a politikus jelentette be pénteken hajnalban Washingtonban azt követően, hogy az egyik közeli munkatársának is pozitív lett a vírusvizsgálati eredménye.
Hope Hicks tanácsadó együtt utazott Trumppal az elnöki különgépen a keddi elnökjelölti vitára Clevelandbe, majd szerdán egy kampánygyűlésre Minnesotába. Az elnöki házaspár csütörtök éjjel karanténba vonult. Személyes orvosuk a jelentésében azt írta, hogy a pár mindkét tagja a fertőzöttség ellenére jól van, és az elnök továbbra is el tudja látni feladatait.
"Együtt túljutunk ezen" - írta a Twitter közösségi portálon a 74 éves elnök, akinek korosztálya a szakértők szerint a magasabb kockázatú csoportba tartozik.
Trump elnököt és a fehér házi személyzet idősebb tagjait is rendszeresen tesztelték a koronavírusra már május óta, amikor a személyzet két tagja vírusos lett. Ennek ellenére sok egészségügyi szakértő szerint a járványügyi szabályok mindeddig nem voltak elég szigorúak a Fehér Házban, és maga az elnök sem sokat törődött a legelemibb szabályokkal: kezet fogott azokkal, akikkel találkozott, nem viselt maszkot, és nem tartotta be a távolságtartást. Kezdetben teszteltetni sem volt hajlandó magát.
Az utóbbi hetekben az elnökválasztási kampány miatt Donald Trump a korábbiaknál is többet utazott belföldön, és sokezer emberrel találkozott a kampányeseményeken, pedig közegészségügyi tisztségviselők óva intettek mindenkit attól, hogy tömegrendezvényen vegyen részt.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az Egyesült Államokban, ahol november 3-án elnökválasztást tartanak, már 7,3 millióan fertőződtek meg a SARS-CoV-2 koronavírussal és csaknem 208 ezren haltak bele az általa okozott Covid-19 betegség szövődményeibe.
(Címlapkép: MTI/EPA/AFP/Olivier Douliery)
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






