8 °C Budapest

Figyelmeztet az MNB: netes csalók vadásznak a gyanútlan magyarokra

2020. március 12. 18:00 2 perc

A koronavírusra való hivatkozással az adathalász kísérletek kezdődtek egyes külföldi pénzügyi ügyfelekkel szemben is. Célszerű azonnal törölni a bizalmas banki azonosítókat kérő kéretlen elektronikus leveleket, s nem adni meg az adatokat az ugyanilyen tartalmú honlapokon sem - közölte az MNB.

Nemzetközi információk alapján az elmúlt időszakban több olyan külföldi eset fordult elő, amikor ismeretlen kiberbűnözők a koronavírussal összefüggésben, arra való hivatkozással - ennek kapcsán pl. információk elérését felajánlva vagy éppen szájmaszk, illetve valamilyen gyógykészítmény stb. megvásárlását kínálva - bankkártya- vagy bankszámla-adataikat, illetve az ahhoz tartozó különböző azonosítókat, PIN-kódot próbáltak kicsalni pénzügyi ügyfelektől.

Előfordulhat, hogy a csaló elektronikus leveleket hivatalosnak látszó (akár külföldi székhelyű) egészségügyi intézmények nevében küldik ki. Nem zárható ki az sem, hogy e levelekhez olyan csatolmányok is kapcsolódnak, amelyek megnyitása kémprogramokat, esetleg zsarolóvírusokat telepít az adott ügyfél számítógépére, mobiltelefonjára.

E levelek vagy éppen internetes oldalak, tartalmak egyetlen célja, hogy pénzt és/vagy információt csaljanak ki a gyanútlan áldozatokból.
Az ilyen típusú üzenetekre az elmúlt napokban a Nemzeti Kibervédelmi Intézet is felhívta a közvélemény figyelmét. Nemzetközi kiberbiztonsági cégek pedig a koronavírussal kapcsolatos megtévesztő adathalász honlapokat, elektronikus leveleket a leginkább fenyegető online biztonsági kockázatnak nevezték az ügyfelek számára. Ez év januárja óta több száz olyan, a koronavírushoz kötődő - megtévesztésként a járványról egyébként hitelesnek tűnő információkat is közlő - weboldal jött létre világszerte, amelyet az internetbiztonsági szakértők kártékonynak vagy gyanúsnak minősítettek.

Ha az ügyfelek e csaló elektronikus levelekre válaszként vagy a megtévesztő honlapokon megadják bizalmas banki adataikat, rendkívül súlyos kockázatnak teszik ki magukat. A megszerzett azonosítók révén a kiberbűnözők - bankkártyával vagy átutalással - pénzt emelhetnek le bankszámlájukról.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Célszerű az ilyen típusú levelek feladóját, s a problémásnak tűnő honlapok üzemeltetőjét előzetesen alaposan ellenőrizni, s gyanú esetén nem megnyitni a csatolmányokat, linkeket, hanem azonnal törölni, megszakítani a kapcsolatot. Soha senkinek nem javasolt megadni elektronikus üzenetben a bizalmas banki adatokat. Ezeket egyébként semelyik hivatalos vagy piaci intézmény - egyebek közt a magyarországi bankok és a Magyar Nemzeti Bank sem - kéri el soha elektronikus levélben.

Ha egy ügyfél esetleg mégis kiadta banki azonosítót, célszerű azt haladéktalanul bejelentenie saját hitelintézetének.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 5. 13:23
Harminc éve még Magyarország és Bulgária emelte a régió agrárexportját, ma Lengyelország áll az élen...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?