Idén három úticél tört be olyan erővel, amelyet még a tapasztalt turisztikai szakemberek sem láttak teljes mértékben előre.
Az év elején életbe lépett az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekeket nevelő családoknak és a felnőtteknek nyújtott támogatás - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.
Horváth Ildikó elmondta: a csomag egyik legjelentősebb eleme a legkorszerűbb technológiák, a szöveti szenzorok, az ehhez tartozó távadók, és esetenként az inzulinpumpa gyermekek esetében 98, felnőtteknél 80 százalékos normatív támogatása.
Szólt arról, hogy az 1-es típusú cukorbetegséggel élők érdekében munkát végző civil szervezeteket 100 millió forintos pályázati forrással támogatják, a diabetológiai centrumok fejlesztésére pedig 500 millió forintot különített el a kormány.
Az államtitkár hozzátette, Magyarországon mintegy négyezer család nevel 1-es típusú diabétesszel élő gyermeket, és a kormány kiemelt célnak tekinti, hogy ezek a gyerekek egészséges életmódot folytatni tudó felnőtté válhassanak. Ebbe a körbe tartoznak az 1-es típusú diabétesszel élő és cisztás fibrózishoz társuló diabéteszben szenvedő gyermekek - jelezte.
Idén január 1-jétől több egymást erősítő intézkedés lépett életbe, amelyek célja a családokra nehezedő terhek könnyítése - mutatott rá az államtitkár. Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának tanácsadó elnöke azt emelte ki, hogy az új támogatórendszer "jó pontokon találja el" a családok segítését, mert egyrészt innovatív technikákat támogat, másrészt érzékenyen családcentrikus.
A főigazgató reményét fejezte ki, hogy más krónikus beteg gyermekcsoportok is hasonlóan érzékeny, finoman hangolt támogatási csomagokban részesülnek majd. Tóth-Heyn Péter diabetológus elmondta: a hosszú távú cél, hogy a diabéteszes gyerekek egészséges társaikhoz hasonlóan minél kevesebb, a betegségükhöz kapcsolódó megkötéssel, szabadon élhessék az életüket.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Kiemelte, hogy ezek az eszközök az elmúlt évtized innovációi. A vércukorszint egyensúlyát segíteni hivatott inzulinpumpa folyamatosan adagolja az inzulint, a szöveti cukor mérésére szolgáló szenzor az eddigi pontszerű mérések helyett folyamatos görbét ad, így pontosabban beállítható a diéta, és a szülő értesítést kap a vércukorszint változásáról.
Ha megelőzhető, hogy ezeknek a gyerekeknek felnőtt korukban diabéteszes szövődményeik alakuljanak ki, akkor ezzel jelentős megtakarítást tud elérni az egészségügy, tehát megtérülő beruházásról van szó - hangsúlyozta a szakember.
A kapitányság előtt gyújtották fel egy rendőr autóját Budapest mellett: ki és mit akart neki üzenni?
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







