Végre egy megnyugtató adat az autósoknak: kevesebb a fedezetlen gépjármű

2017. november 27. 12:30

Lényegesen csökkent a gépjármű-felelősségbiztosítás nélkül közlekedő hazai gépkocsik száma: 2017 szeptemberében a járművek 1,8 százaléka nem rendelkezett biztosítással, szemben az öt évvel korábbi 5,8 százalékos adattal.

Lényeges javulás állt be a magyarországi utakon kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás nélkül közlekedő gépjárművek számát tekintve: 2017. szeptember végén - az öt évvel korábbi 5,8 százalékkal ellentétben - a járművek 1,8 százaléka nem rendelkezett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási törvény előírásai szerint a biztosító társaságok közzétették a 2018. évre vonatkozó fedezetlenségi díjtételeket. E szerint személygépjárművek esetében - gépjármű-kategóriától függően - 340-760 forintot kell fizetni azokra a napokra, amelyeken a gépjármű nem rendelkezett érvényes kötelező gépjármű felelősség biztosítási szerződéssel (kgfb). Autóbuszok esetében a fedezetlenségi díj - a busz férőhelyszámától függően - napi 490-2320 forintot tesz ki, tehergépkocsik esetében pedig akár a 2660 forintot is elérheti.

A meghirdetett fedezetlenségi díj jóval magasabb, mint az adott járműkategória "normál" díja, és annak megállapítása napi díjszámítással történik. A jogalkotó ezzel a jogi eszközzel is azt kívánja elérni, hogy minden gépjármű rendelkezzen kötelező gépjármű felelősségbiztosítással. Emellett a jogszabály nem ad lehetőséget a fedezetlenségi díj elengedésére, így jelentős anyagi kockázatot vállalnak a kgfb-szerződéssel nem rendelkezők.

A Magyar Biztosítók Szövetsége felhívja a figyelmet arra, hogy az autósok mindent kövessenek el annak érdekében, hogy az év minden napján rendelkezzenek érvényes kgfb-szerződéssel. Ezért ha nem érkezik meg a befizetésre szolgáló csekk vagy valamely okból nem történik meg a banki átutalás vagy nem teljesül a csoportos beszedés, feltétlenül vegyék fel a kapcsolatot biztosítójukkal és jelezzék a problémát.

Az a tény, hogy a jármű hosszabb ideig nincs használatban, nem mentesít a törvény szerinti biztosítási kötelezettség alól. Azok, akik hosszabb ideig nem használják járművüket, és nem szeretnének erre az időszakra biztosítási díjat fizetni, a forgalomból történő - ideiglenes - kivonás lehetőségével élhetnek.

Az adatok szerint jelenleg a segédmotoros kerékpárok nélkül számított, 4,7 millió magyarországi gépjármű 1,8 százaléka, de még így is több mint 86 ezer gépjármű nem rendelkezett 2017. szeptember 30-án érvényes kgfb-szerződéssel.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A naprakész járműnyilvántartásnak, illetve a magas fedezetlenségi díj fegyelmező hatásának köszönhetően lényegesen jobbak a biztosítatlansággal kapcsolatos adatok, mint néhány évvel korábban. Míg öt évvel ezelőtt a járművek több mint 5,8 százaléka volt biztosítatlan, a 2017. szeptember végi, 1,8 százalék látványos javulás.

Az európai biztosítási piacokon igen nagy a szórás a biztosítatlan gépjárművek számát illetően. Észtországban a járművek 1,4 százaléka, Dániában 0,1 százaléka, Finnországban kevesebb, mint 1 százaléka nem rendelkezik "kötelezővel". Ugyanakkor Írországban az utakon közlekedő járművek 5 százalékának, Horvátországban közel 6 százalékának, Ukrajnában pedig több mint 33 százalékának nincs érvényes kgfb-szerződése.

A biztosítatlanság több fizetési/anyagi szankciót is maga után von Magyarországon, ezek egyike a fedezetlenségi díj. Ennél azonban még sokkal nagyobb az a kockázat, amelyet azok az autósok vállalnak, akik nem rendelkeznek érvényes kgfb-szerződéssel. Ha ugyanis úgy okoznak balesetet, hogy nem volt érvényes szerződésük, az okozott, akár több millió forintos kárt meg kell téríteniük.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm