Érezhetően átírhatja Észak-Pest ingatlanpiacát az M3-as metró meghosszabbítása.
Hiába mérséklődött radikálisan a halálozások száma, a születések visszaesése miatt továbbra is nagy mértékben fogy a magyar népesség - derült ki a KSH gyorstájékoztatójából.
2016 első hét hónapjában 51 882 gyermek született, 1,4 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A 72 477 halálozás 9,7 százalékos visszaesést jelent 2015. január-júliushoz képest. A természetes fogyás 20 595 fő volt, 7 001-gyel kevesebb az egy évvel korábbinál.
- 2016 első hét hónapjában 51 882 gyermek jött világra, ami 759-cel, 1,4 százalékkal mérséklődött 2015. január-júliushoz viszonyítva. A szökőnaphatástól megtisztított születésszám-csökkenés ennél nagyobb mértékű, 1,9 százalék volt. Februárban és márciusban többen, a másik öt hónapban kevesebben látták meg a napvilágot, mint egy évvel korábban. Április-májusban jelentősen, átlagosan 5,7 százalékkal, júliusban alig csökkent a születések száma a tavalyihoz képest.
- Az elhunytak száma 72 477 fő volt, az előző évihez mérten 7760-nal, 9,7 százalékkal esett vissza. A szökőnaphatást figyelembe véve a mérséklődés valamivel nagyobb mértékű, 10 százalék volt. A májusi és júniusi elenyésző emelkedést leszámítva az év többi hónapjában számottevően kevesebben vesztették életüket, mint egy évvel korábban. A legjelentősebb, átlagosan 15 százalékos kiigazított csökkenés január-márciusban történt, továbbá a júliusi 14 százalékos visszaesés volt még hasonlóan nagymértékű. Mindkét időszakban a jelenség hátterében az előző év különösen magas bázisértéke állt.
- A születések számának mérséklődése kisebb mértékű volt, mint a halálozásoké, így a természetes fogyás a 2015. január-júliusi 27 596-tal szemben 2016 első hét hónapjában 20 595 fő volt, ami 25 százalékos csökkenést jelent.
- A házasságkötések számának hosszabb időszak óta tartó, figyelemre méltó emelkedése az év során folytatódott. A 2016 első hét hónapjában anyakönyvezett 28 714 frigy 17 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A 2016. évi szökőnap nem gyakorolt számottevő hatást a házasságkötések január-júliusi értékének növekedésére. Az első hét hónap során kötött házasságokból különösen a szezonon kívül eső február-áprilisi időszak emelkedése volt jelentős, akkor az újonnan kötött házasságok kiigazított száma átlagosan 34 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.
- Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 12,7 halálozás jutott. Előbbi 0,1, utóbbi 1,3 ezrelékponttal alacsonyabb az előző évinél, ennek eredményeként a természetes fogyás mutatója 1,2 ezrelékponttal 3,6 ezrelékre csökkent. Az év első hét hónapjában ezer élveszületésre 4,3 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,1 ezrelékpontos mérséklődés az előző év január-júliusihoz képest. A házasságkötési arányszám 5,0 ezrelékes értéke 0,7 ezrelékponttal magasabb volt az egy évvel korábbinál.
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Portfolio Checklist
2026. szeptember 1. 16:50
Media1
2026. augusztus 23. 20:00
Bankmonitor | 2026. szeptember 2. 14:08
A magyar lakáshitelpiac már augusztus végére túlszárnyalhatta a tavalyi egész éves teljesítményét. A...
MEDIA1 | 2026. szeptember 2. 13:27
A Fidesz-közeli távközlési óriás, a 4iG Csoport határozottan cáfolta a Media1 érdeklődésére azt a na...
Holdblog | 2026. szeptember 2. 12:00
Az amerikai költségvetési pálya fenntarthatatlan, a monetáris politika hagyományos eszköze az elmúlt...
Kasza Elliott-tal | 2026. szeptember 1. 18:00
Nem adtam-vettem semmit, ültem a kezemen, csak az osztalékokat gyűjtögettem.VáltozásokOmega Healthca...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 2. szerda
Rebeka, Dorina
36. hét
Ajánlatunk
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.
Biztosítás legolvasottabb
3
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 2. 13:01

Pénzcentrum | 2026. szeptember 2. 10:03

Agrárszektor | 2026. szeptember 2. 14:29




