12 °C Budapest

50 ezeres bírságot is kaphat, aki rossz helyen fürdik

Pénzcentrum
2014. június 28. 11:02

A strandszezon kezdetén nem árt tisztában lenni azzal, hogy a fürdőzés komoly veszélyeket is rejt magában - tájékoztat a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.

Szabadvízi fürdőzés esetén célszerű kijelölt fürdőhelyet választani, mert annak határát a parton minden esetben táblával, a vízben pedig bójákkal jelölik. A változó vízmélység- és hőmérséklet különbség miatt a bányatavak különösen veszélyesek!

Ha a vízpart melletti kikapcsolódást választjuk, akkor mindig tartsuk szem előtt az alábbiakat:

- Csak kijelölt helyen fürödjünk! A fürdést tiltó tábla jelzését semmi esetre se hagyjuk figyelmen kívül.

- Felhevült testtel soha ne ugorjunk a vízbe és étkezés után, teli gyomorral se fürödjünk!

- Alkoholfogyasztás esetén tartózkodjunk a fürdőzéstől!

- A gyengén úszók csak sekély vízben fürödjenek!

- Figyeljünk a viharjelzőre, hiszen a sárga, villogó fénye figyelmeztet bennünket a veszély közeledtére! Első fokú viharjelzésnél a parttól számított 500 méternél nagyobb távolságra fürödni tilos, míg másodfokú riasztás esetén a fürdés és a vízben tartózkodás is tiltott!

- Mindig figyelni kell a strand területét jelző bójákra is, mert az azon túli fürdőzés veszélyes lehet!

- Lehetőség szerint, ismerjük meg a fürdésre alkalmasnak gondolt vízterület sajátosságait, mederviszonyait, továbbá célszerű tájékozódni a várható időjárásról és a segélykérés módjáról!

- Aki nem tud úszni, ne használjon gumimatracot, mert egy esetleges vízbeforduláskor a mélyben találhatja magát!

- Ha úszni indulunk, lehetőleg válasszunk magunk mellé egy társat!

- Ha bajba kerültünk, ne essünk pánikba, kiabáljunk, jelezzünk a legközelebbi személynek!

- Ha valaki bajban van, segítségért kiált, integet a vízből, vízibicikliről, vagy hajóról, azonnal hívjunk segítséget, értesítsük a vízimentőket vagy a strand személyzetét!

- Ne felejtsük el azt sem, hogy a hat éven aluli, továbbá az úszni nem tudó tizenkét éven aluli gyermek csak felnőtt kíséretében fürödhet a szabad vizekben!

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

- Különösen tartsuk szem előtt továbbá azt is, hogy a gyermeket vízparton nem szabad felügyelet nélkül hagyni!

A rendőrök a szezonban ellenőrzik azokat a területeket, ahol a fürdőzés tiltott. Az, aki ilyen helyen fürdik 5 ezer forinttól 50 ezer forintig terjedő helyszíni bírságra, vagy szabálysértési feljelentésre számíthat!

A fürdés tilalmát, vagy a veszélyes, fürdésre alkalmatlan helyeket minden esetben a "FÜRÖDNI TILOS!" tábla jelzi!

Tilos fürödni az alábbi helyeken:

- hajóútban;

- hajóutat és hajózási akadályt jelző bóják (úszók, villanók) 100 méteres körzetében;

- nagyhajók, úszómunkagépek és fürdés célját nem szolgáló úszóművek szintén 100 méteres körzetében;

- hidak, vízkivételi művek, egyéb vízi műtárgyak, komp- és révátkelőhelyek 100 méteres körzetében;

- kikötők, veszteglő- és rakodóhelyek területén;

- kijelölt zárt vízisí és vízi motoros sporteszköz közlekedésére szolgáló pályák, valamint hajóállomások területén;

- egészségre ártalmas vizekben;

- határvizekben, városok belterületén lévő szabadvizekben, kivéve a kijelölt fürdőhelyeket;

- ott, ahol azt tiltó tábla jelzi!

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. május 13. csütörtök
Szervác, Imola
19. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. május 12. 21:06