18 °C Budapest

Kötelező tüdőszűrést rendeltek el Budapesten és több megyében is

2012. június 1. 09:32

Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el az illetékes tiszti főorvosok - írja a Népszava.

Ócsai Lajos, az ÁNTSZ járványügyi főorvosának tájékoztatása szerint ott rendelték el a kötelező tüdőszűrést, ahol a tuberkulózisos betegek száma 100 ezer lakosból meghaladja a 25-öt. A részvételi arány megyénként változó, általában 35-70 százalék között mozog, pedig 80 százalékos részvételi arányra lenne szükség a betegség elleni érdemi beavatkozáshoz.

Tüdőszűrésre azok a 30 évesnél idősebb lakosok kötelezhetők, akik a vizsgálatot elrendelő megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv területén huzamos jelleggel tartózkodnak, de mentesülnek azok, akik egy éven belül ilyen vizsgálaton igazoltan részt vettek, illetőleg a tüdőgondozó intézetben gyógykezelés alatt állnak. A szűrés helyéről és időpontjáról az érintettek névre szólóan kapnak írásos értesítést, mely a jegyzők kötelessége. Aki nem megy el a vizsgálatra, az szabálysértést követ el, és akár fél millió forintra is bírságolható, ám csak akkor lehet fellépni ellene, ha két alkalommal ajánlott levélben már felszólították.

A lap emlékeztet: a kötelező tüdőszűrést az állam finanszírozza.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 1. 10:50
Több sajtóorgánum is úgy tudja, hogy elbocsátások kezdődtek a Fidesz-kormányhoz közeli propagandaköz...
iO Charts  |  2026. május 1. 09:04
A Lumine Group egy (TSX:LMN) globális szoftveripari holding, amely a kanadai Constellation Software...
Bankmonitor  |  2026. május 1. 08:42
A bankkártyás fizetés ma már az egyik legbiztonságosabb és legkényelmesebb módja az online vásárlásn...
Holdblog  |  2026. április 30. 10:18
Mintha újra lejátszaná önmagát a történelem: a Bitcoin 2021 és 2025 végén is csúcsra tört, majd hóna...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem