6 °C Budapest

Ezresével lopták el a mobilokat a raktárosok a szombathelyi gyárból

2010. szeptember 11. 15:02

Több ezer Nokia telefont lopott el néhány dolgozó a Jabil szombathelyi gyárából, az okozott kár százmilliós nagyságrendű - közölte a Nyugat. hu internetes portál.

A rendőrség az MTI érdeklődésére szombaton megerősítette, hogy valóban történt rendőri intézkedés az ügyben, de a hatóság a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre semmiféle konkrét információval nem kívánt szolgálni.

A Nyugat.hu értesülése szerint a gyár legalább hat dolgozója érintett a másfél éve tartó lopási sorozatban. A tolvajok - voltak közöttük raktárosok is - azt a "kiskaput" használták ki, hogy a gyárba érkező telefonok egy rövid ideig sehol sem voltak nyilvántartásban, így az ellopott mennyiség papíron nem hiányzott.

Az eltulajdonított telefonokat orgazda vette át, a befolyt összegből pedig futotta a tolvajoknak márkás autókra, családi házakra is.

Az internetes újság értesülése szerint a rendőrök két raktárost vittek el megbilincselve a szombathelyi gyárból, a lakásaikban végzett házkutatás során nagyobb mennyiségű lopott telefont találtak meg.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A telefonok az alapmodellektől a csúcskategóriás készülékekig terjedtek. Volt közöttük olyan, amely a gyártás utáni teszteken nem felelt meg, ezért át kellett volna vizsgálni, de voltak olyan értékesítésre szánt mobilok is, amelyeket egyszerűen csak raktároztak, amíg nem érkezik rájuk megrendelés.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 8. 21:00