A magyarok hetven százaléka még mindig felelőtlenül utazik

Pénzcentrum
2010. június 23. 08:35

"Bár egyre többen töltik külföldön a szabadságukat honfitársaink közül, a magyar turisták 70 százaléka még mindig felelőtlenül, megfelelő utasbiztosítás megkötése nélkül utazik nyaralni. Nem mérlegelik, hogy egy idegen országban az orvosi ellátás 30 ezer forintnál kezdődik, a kórházi napidíj pedig - országtól függően - akár 180 ezer forintot is elérheti." -mondta el Marosvölgyi Péter, az AEGONdirekt.hu szakmai igazgatója.Az idei évben a családok nyaralására fordított összege 15%-kal csökkent, ennek oka pedig - a költségek visszafogásán túl - az is lehet, hogy az előfoglalási időszakban az utazás szervezők eddig nem tapasztalt akciókkal álltak elő. Ennek eredményeként olyanok is sokan választottak külföldi nyaralást, akik korábban itthon töltötték el szabadságukat." - mondta el Geri Károly, a StartUtazás.hu ügyvezető igazgatója. "A tavalyi évhez képest feltűnő különbség a legnépszerűbb országok rangsorában történt változás. Tavaly ilyenkor a népszerűségi listát még Görögország vezette, ötből két magyar utazott a görög szárazföldre és a szigetekre. Az idén Görögország csak a negyedik legnépszerűbb, a nyaralók alig 12%-át vonzza. Az örök favorit Tunézia ki is esett a TOP5-ből, helyét az évek óta elkerült Egyiptom vette át. A népszerűségi lista elején az idén a Török Riviéra áll: minden harmadik magyar itt fogja tölteni a nyarat. A második és a harmadik helyen Bulgária és Horvátország végzett." - ismertette Geri Károly.


Habár egy utasbiztosítás biztosítótól és szolgáltatástól függően már napi 250-300 forintért is elérhető, a magyar turisták 70 százaléka még mindig felelőtlenül, ennek megkötése nélkül utazik külföldre nyaralni. Pedig a külföldön elszenvedett betegségeknek, baleseteknek igen megterhelő anyagai vonzatai is lehetnek a biztosítással nem rendelkezők és családjuk számára. "Az idén nagy népszerűségnek örvendő Törökországban és Görögországban az orvosi vizsgálatok ára 30 ezer és 150 ezer forint között alakul, míg a kórházi napidíj 45 ezer forinttól kezdődik és osztálytól függően akár napi 180 ezer forint is lehet. Súlyosabb betegség vagy baleset esetén a műtéti, illetve a hazaszállítási költségek az 5-8 millió forintos nagyságrendet is elérhetik. Mindezek mellett a nyelv ismeretének a hiánya is komoly problémákat okozhat." - mondta el Marosvölgyi Péter, az AEGONdirekt.hu szakmai igazgatója.

"Nemzetközi szinten igen alacsonynak számít ez a 30 százalék körüli biztosítottsági arány, pedig az online köthető utasbiztosítások úgy tűnik hazánkban is egyre népszerűbbek, köszönhetően annak, hogy a vásárlás folyamata gyors, egyszerű, az utazás előtti utolsó pillanatban is megköthető, csak az alapvető információk ismerete (utasok adatai, úti cél, utazás hossza, szállás neve) szükséges hozzá. Az online biztosításkötések körében mára ez a második legnépszerűbb termék és az interneten megkötött utasbiztosítások száma idén már a 100 ezer darabot is elérheti." - hangsúlyozta Marosvölgyi.
"Nem elég azonban csak megkötni a biztosítást, a gondtalan nyaraláshoz további óvintézkedésekre is szükség van" - figyelmeztet a szakember. "Mindig vigyük magunkkal és több helyre is írjuk fel a biztosítási kötvényszámunkat. A telefonunk gyorshívó gombjához állítsuk be a nonstop elérhető, magyar nyelvű asszisztencia telefonszámát, ennek segítségével bármikor kapcsolatba léphetünk a biztosítónkkal, akik baj esetén azonnal segítséget nyújtanak, tanácsokkal látnak el, és ha kell útba is igazítanak." - tette hozzá Marosvölgyi.
"Ne felejtsünk el az utazótáskába tenni egy gondosan összeállított gyógyszeres csomagot. Mindig legyen nálunk sebtapasz, láz -és fájdalomcsillapító, hasmenés elleni fertőtlenítő szer, csípés vagy napégés enyhítésére szolgáló krém, illetve a rendszeresen szedett gyógyszereinkből is. Emellett vegyük figyelembe célország jellegzetességeit, higiéniás szokásait." - tanácsolta Marosvölgyi Péter az AEGONdirekt.hu szakmai igazgatója.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
Holdblog  |  2026. október 16. 10:28
A fontos bejelentések podcastja: Viktor bejelentette, mit kell termeszteni a magyar kertekben, Dani...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
iO Charts  |  2026. október 14. 10:01
Az első részben már láthattad, a veteránautó mint befektetés, nem a világ legrentábilisabb műfaja. E...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 16. péntek
Gál
42. hét
Október 16.
Élelmezési világnap
Október 16.
A kenyér világnapja
Október 16.
Blog akciónap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?