Az idei év első kilenc hónapjában nem mutatott semmilyen lassulást a Vienna Insurance Group, melyet leginkább a közép-kelet-európai régióban található csoporttagok teljesítményének köszönhetnek - jelentette ki Günter Geyer, a csoport vezérigazgatója.
A tőkepiaci folyamatoktól függően az idei év negyedik negyedében a csoport várhatóan eléri az előrejelzések szerinti 540 millió eurós (135 milliárd forintos) adózás előtti konszolidált eredményt - derül ki a cég közleményéből.
Csoportszinten az év első három negyedévében a díjbevételek 19,6 százalékkal emelkedtek, s 6,02 milliárd eurót (1,6 ezer milliárd forintot) tettek ki. Ebből 3,38 milliárd eurós díjbevétellel a vagyon- és felelősségbiztosítási üzletág vette ki a részét, amely éves szinten 21 százalékos növekedést jelent.
Az életbiztosítási díjbevételek 2,40 milliárd eurót tettek ki, ami 19,6 százalékos növekedésnek felel meg. Bulgária, Horvátország, Szerbia, Törökország, Ukrajna és Magyarország együttesen 59,2 százalékos növekedést produkált.
Az idei évi osztalék várhatóan 1,10 eurós lesz részvényenként.
A kapitányság előtt gyújtották fel egy rendőr autóját Budapest mellett: ki és mit akart neki üzenni?
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







