7 °C Budapest

Teljesen új egészségbiztosítás a piacon

Pénzcentrum
2008. október 14. 14:12

A magyar piacon teljesen új, egészségügyi elemekből felépülő egészségbiztosítási termékcsomaggal jelent meg az Union Biztosító, az UFS Net és az Advance Medical. A biztosításra már szombat óta lehet szerződni - derült ki mai sajtótájékoztatójukból.

Lányi András, az UFS Net Kft. szakmai igazgatója elmondta, az új termék ötletének megszületését az elmúlt időszak sikertelen reformkísérletei, s a piaci igények inspirálták. Az új termék nem betegség- és nem is egy összegbiztosítás, a megoldás egy önkéntes alapon működő magán egészségbiztosítás, amely az államinál szervezettebb szolgáltatásokat képes nyújtani.

A termék bevezetését megelőzően annak szükségességéről közvéleménykutatás is készült, melynek eredményeit Zsoldos Miklós, az Union Biztosító elnök-vezérigazgatója ismertette. A termék szükségességét jelezte, hogy a válaszadók 49,3 százaléka szerint a magyar egészségügy rossz, az átlagos osztályzat 2,38. Az egészségügy fő problémáit az ellátás színvonala, a sok várakozási idő és az emberi bánásmód hiánya jelenti a válaszadók szerint.

A jelentkező ügyféligényt az is igazolja, hogy a válaszadók 27 százaléka volt az elmúlt két évben legalább 1 éjszakát kórházban, s minden második közülük több mint 5 napot töltött ott el. Az elmúlt 1 évben a megkérdezettek 72 százaléka legalább egyszer járt szakorvosnál, ez pedig azt jelenti, hogy az embereknek napi szinten van tapasztalatuk arról, hogy mi az, amivel nem elégedettek.

A válaszadók közel kétharmada a daganatos megbetegedésektől, a rokkantságtól, s a szív- és érrendszeri megbetegedésektől tart, miközben arányaiban kevesen tartanak a közlekedési balesetektől.

A közvéleménykutatás egyik legsarkalatosabb kérdésére 47 százalék válaszolt úgy, hogy érdekelné térítés ellenében, a jelenleginél jobb, magasabb színvonalú egészségügyi ellátást biztosító szolgáltatás. Ebből jött a megoldás, az egészségügyi rendszerhez kiegészítésként igazodó termékcsomag.

A MultiConto PrivateMed 3 fő elemből épül fel, az alap szolgáltatás a járóbeteg szakellátást (orvosi call center, 1 napos sebészet, nagyértékű diagnosztikai beavatkozások, baleseti összegbiztosítások) foglalja magában. Erre épül egy kiegészítő csomag, a Hospital Plusz, melynek keretében a szolgáltatás-alapú, a kórházi tartózkodás során jelentkező extra költségeket fedezi a biztosító. A harmadik elem pedig az extra segítség, melyben eddig még nem alkalmazott elemek találhatóak: otthonápolás, a betegszállítás megoldása, őssejt-levétel, útiköltség-térítés, gyógyászati-segédeszköz térítése.

A termék egyénileg és családban is elérhető, de lehetőség nyílik csoportos biztosítás kötésére is, arany, platina és gyémánt díjkategóriákban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Dr. Karai Gábor, az Advance Medical Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a cég 1999 óta létezik, anyavállalata pedig spanyol, amely azért fontos, mert a spanyol közfinanszírozott egészségügyi rendszer igen hasonló a hazaihoz, s úgy tűnik, hogy itthon is megvalósulhat a spanyol modell. Az Advance Medical látja el a szolgáltatásszervezés feladatát.

Zsoldos Miklós kiemelte, az ellátás-szervezés semmiképpen sem történik a nem OEP-betegek kárára. Lányi András pedig elmondta, a cél, hogy megyeszékhelyeken legyen szolgáltató, melyek között vegyesen legyen magán- és állami szolgáltató is. Amennyiben az ügyfélnek van saját szakorvosa, azzal is tud a biztosító szerződést kötni, azonban a cél az, hogy az ellátói hálózat betegekkel legyen ellátva. Ez pedig azért fontos, mert ha megvan a kellő mennyiségű betegszám, az államilag finanszírozott kórház is tud majd fejleszteni, az is jól jár, akinek nincs ilyen biztosítása.

Lányi András példáján keresztül egy 4 fős család (2 kiskorú) szolgáltatásának éves alapdíja 245 ezer forint. Az egyéni ügyfelekre unisex-tarifa érvényes, amely 121 ezer forint, azonban, ha ketten élnek együtt, úgy az egy főre jutó díj 91 ezer forintra csökken. Csoportos biztosítást a munkáltató 73 ezer forint/fő díjért köthet.

Alap biztosítási csomag keretében járóbeteg-ellátást 125 ezer, 1 napos sebészetet 300 ezer forint, képalkotó diagnosztikát 250 ezer forint értékben lehet igénybe venni. A baleseti egészségkárra járó maximális kifizetés 2 millió forint.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem