A felek a biztosított javára eltérhetnek attól a rendelkezéstől, amely a biztosítási díj nemfizetésének jogkövetkezményeit szabályozza. Amennyiben a biztosító egymást követően többször is elfogadja a késedelmesen befizetett díjat, s igazolja a kötelez biztosítás fennállását, úgy utóbb nem tekintheti attól függően megszűntnek vagy fennállónak a jogviszonyt, hogy felmerül-e a helytállási kötelezettség - tolmácsolja a Debreceni Ítélőtábla állásfoglalását a Világgazdaság.
Októberben újra biztosítási konferencia a Portfolio és a Pénzcentrum szervezésében. Részletek itt!
Az ügyben érintett teherautó-vezető egymás után több alkalommal is késett az esedékes kgfb-díj befizetésével, azonban a biztosító mindig elfogadta az utólagos teljesítést, s igazolta a biztosítás fennállását. Egy alkalommal azonban a sofőr balesetet okozott, felelősségét a bíróság jogerősen megállapította és pénzbüntetésre ítélte.
A biztosító a károsultaknak több mint 5 millió forintot fizetett ki, majd követelte ezt az összeget a gépkocsivezetőtől. Arra hivatkozott, hogy a baleset időpontjában a szerződése a nemfizetés miatt megszűnt, a késedelmesen befizetett díj pedig a megállapodást nem reaktiválhatta, s az nem volt alkalmas új szerződés létrehozására sem.
Az elsőfokú bíróság elutasította a felperes keresetét, indoklása szerint igaz, hogy a negyedéves díj annak az időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díjfizetés vonatkozik. Ha ekkor nem történik meg a befizetés, úgy a 30. nap elteltével a szerződés a törvény erejénél fogva megszűnik.
A perbeli esetben azonban a felek - az alperes számára előnyösen - eltértek a jogszabályi előírástól, s a biztosítást utóbb folyamatosnak tekintették. A biztosító jóval a balesetet megelőzően elfogadta az alperes késedelmes teljesítését, s a korábbi kötvényszámra utalva a nemzetközi felelősségbiztosításra vonatkozó igazolást is kiállította, a következő negyedévi számlát megküldte.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ez pedig azt jelenti, hogy a felelősségbiztosítási jogviszony érvényes volt a baleset időpontjában is. A biztosító fellebbezett, azonban a Debreceni Ítélőtábla helytállónak találta az elsőfokú ítéletet, s elutasította a beadványt.
Októberben újra biztosítási konferencia a Portfolio és a Pénzcentrum szervezésében. Részletek itt!
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







