14 °C Budapest

Tízszer annyi az egyéni egészségbiztosított, mint tavaly

Pénzcentrum
2008. szeptember 2. 10:00

Idén január óta ellenőrizniük kell az egészségügyi szolgáltatóknak, hogy pácienseik fizetnek-e járulékot, aki pedig jogosulatlanul venne igénybe szolgáltatást, annak ügye az APEH-hoz kerül. Év vége óta megtízszereződött a maguk után egészségbiztosítási járulékot fizetők száma - írja a Népszabadság.

Mielőtt valaki ügye az APEH-hoz kerülne, harminc napig még igazolhatja, ha félreértés történt volna, vagy maga is rendezheti státuszát, például egyéni szerződés kötésével, és 4350 forintos egészségbiztosítási járulék megfizetésével.

Tavaly év végén még csak 21 ezer, mostanra több mint 240 ezer egyéni szerződés van, így a kezdeti egymilliós jogosulatlanul szolgáltatást igénybe vevők tábora jócskán leapadt.

Az APEH feladata lenne, hogy a potyautasoktól beszedje, akár öt évre visszamenőleg is a járulékot, azonban az idei első nyolc hónapban ezt senkitől nem hajtotta be, holott az OEP eddig mintegy 150 ezer ember adatait küldte el a hivatalnak.

Az APEH szerint ebből 20 ezernek rendeződött a viszonya, a többinek pedig csak ezután küld levelet, hogy egyeztessék, ki fizet az illető után járulékot. Bírságra, APEH-ellenőrzésre, behajtásra csak a makacsul ellenállók számíthatnak.

PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. március 21. 10:56
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? Nem tudom, tisztában vagytok-e vele, de egy alapos fundamentális...
Bankmonitor  |  2026. március 21. 09:12
Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjesztheti...
MEDIA1  |  2026. március 20. 22:01
Több mint egymillió forintos bírságot kapott a Duna Médiaszolgáltató az NVB-től elfogult hírszolgált...
Összkép  |  2026. március 20. 19:21
Hogyan lesznek tapasztalt szakemberek, ha a betanulók feladatait átveszi az AI? Feje tetejére állhat...
NAPTÁR
Tovább
2026. március 21. szombat
Benedek
12. hét
Március 21.
Az erdők világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?