Új biztosító lép a MÁV helyére

Pénzcentrum
2008. augusztus 18. 08:15

Wabard Zrt. néven új szereplővel bővülhet az idén az autós biztosításokkal foglalkozó társaságok piaca - tudta meg lapunk. A alapítója Wáberer György, a Waberer's Holding tulajdonosa. A cég tevékenységi engedélyének megszerzése után ősszel elsőként a gépjármű-felelősségbiztosításokra hajtana rá - írja a Népszabadság.

Megégette magát a MÁV ÁBE öszszeomlásakor a Waberer's Holding, a legnagyobb magyar közúti fuvarozó és logisztikai vállalkozásnak számító cég. Az augusztus 15-én megszűnt biztosító legnagyobb ügyfeleként számon tartott vállalatnál - bár a pontos összeget még nem tudhatják - úgy számolnak, hogy akár 100-140 millió forintról lesznek kénytelenek lemondani a biztosító bedőlése miatt. Ennek egy igen jelentős részét teszik ki azok a biztosítási díjak, amelyeket a fuvarozócég már korábban befizetett a biztosítónak az év hátralévő részére.

A cégnél azonban nem érik be annyival, hogy sebeiket nyalogatják, és új biztosítót keresnek 4300 járművük számára. Egy teljesen új közlekedési biztosítót hívnának életre. Wabard Zrt. néven jegyeztetnék be befektetői a tervek szerint ősszel piacra lépő biztosítótársaságot. Wáberer György, az új közlekedési biztosító alapítója csupán annyit árult el: a Waberer's-csoport gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéseinél szerzett tapasztalataik megmutatták, hogy a közlekedési káresemények rentábilis üzletet jelentenek a biztosításukkal foglalkozó társaságoknak. Megítélése szerint épp ezért elfogadhatatlan, hogy a kötelező biztosításokra leszerződő jóhiszemű autósok tízezrei egy-egy felelőtlenül irányított biztosító bukása miatt ráfizessenek. Miként az is, hogy a balesetekben vétlen autósok azért ne tudják rendezni káraikat, mert biztosítójuk az üzletágban egyébként termelődő óriási haszon ellenére fizetésképtelenné vált.

A Wabard alapítási engedélyét Wáberer György és befektetőtársai már a MÁV ÁBE összeomlása előtt, júliusban beadták a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF). A cég alaptőkéje a biztosítási törvénynek megfelelően százmillió forint, illetve további 3,2 millió eurónak megfelelő forintösszeg lesz - összesen tehát mintegy nyolc-kilencszázmillió forint.
Az új biztosító működéséhez a hátteret két tulajdonos biztosítja majd. Az egyik Wáberer György családi vagyonkezelő cége, a VKH Kft. A döntő hányadában a nagyvállalkozó tulajdonában lévő társaság tőkéje jelenleg 133,89 millió forint. A Wabard másik befektetője az 55 millió forintos tőkével bejegyzett Arden Holding Zrt. Ennek a cégnek a tulajdonosa az Erdért Kft. átalakulásával létrejött West Bay Kft., amely a leggazdagabb hazai vállalkozók toplistáján igen előkelő helyen lévő Kedves Ferenc és Nagy György érdekeltségei közé tartozik hárommilliárdos jegyzett tőkével - utóbbi a Wallis Rt. korábbi résztulajdonosa. A biztosító cégbírósági bejegyzéséhez szükséges alapítási, személyi és befolyásszerzési engedélyeit a hírek szerint a PSZÁF várhatóan néhány napon belül kiadja. Így valószínű, hogy a Wabard november elejére megkapja tevékenységi engedélyét, és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások év végén esedékes átszerződési időszaka előtt piacra léphet saját ajánlataival.

Nem meglepő, hogy a legtöbb ügyfelet a várakozások szerint a közúti fuvarozók soraiból toborozzák majd. A Waberer's Holding szakmai tapasztalatai legalábbis hozzásegíthetik az új biztosítót a fuvarozóknak kedvező kötelező biztosítási konstrukciók összeállításához. Emellett azonban a Wabard feltehetően számít a megszűnő MÁV ÁBE ügyfeleire is. Hosszabb távon pedig a kiszivárgott hírek szerint a cég a vagyonbiztosítások területén is megméretni készül magát.

PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. szeptember 5. 21:23
Az értelmiségi lét teret veszít az egész világon. Ez a folyamat a tudás iparrá szervezésével indult...
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 5. 20:21
Majdnem felkerült a szeptemberi Top 10-re, és mivel még csak nem is hallottam róla, gondoltam, ránéz...
MEDIA1  |  2026. szeptember 4. 16:14
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem - közismert régi nevén a TF - a közösségi oldalán je...
Holdblog  |  2026. szeptember 4. 11:28
Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
36. hét
Szeptember 6.
Bányásznap
Szeptember 6.
A nagyszülők napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 6. 16:06
Agrárszektor  |  2026. szeptember 6. 19:34