21 °C Budapest

Újabb biztosítói felvásárlást hajt végre a régióban a Groupama

Pénzcentrum
2008. április 7. 14:53

A Banca Comercialã Românã S.A. (BCR), a BRD-Groupe Société Générale S.A.(BRD), a Banca Transilvania S.A. (BT), a Casa de Economii ºi Consemnaþiuni CEC S.A. (CEC) és a Groupama bejelentette, hogy a Groupama International megvásárolja az Asiban S.A. (Asiban) részvényeinek 100%-át, valamint megállapodtak a felvásárlás főbb feltételeiről. A felek kizárólagos tárgyalásokat folytatnak a feltételek részleteinek kidolgozásáról. A megállapodások a törvény által előírt jóváhagyások után lépnek hatályba.

A részvénypakettjüket értékesítő tulajdonosok nagyfokú elégedettségüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy Európa egyik vezető biztosítójával köthetnek megállapodást, amely jelentősen javíthatja az Asiban romániai pozícióját és kilátásait.

Az Asiban, melyet 1996-ban hozott létre 4 vezető román kereskedelmi bank, az egyik legnagyobb biztosító a román élet- és nem-életbiztosítási piacon (8%-os részesedésével 2007-ben az ágazat harmadik legnagyobb szereplője volt). Saját értékesítőin kívül az Asiban széles körű, országos hálózattal rendelkezik, amely elsősorban ügynöki hálózatokból és független, egyéni vállalkozóként dolgozó ügynökökből áll. 2007-ben az Asiban díjbevétele 185,8 millió euró volt, amely 39%-os növekedést mutat az előző évi bevételhez képest, és közel 7 százalékponttal meghaladja a román biztosítási ágazat éves növekményét.

A Groupama Csoport részéről ez a felvásárlás híven tükrözi a cég stratégiai döntését, amellyel a nemzetközi biztosítási piac meghatározó szereplőjévé kíván válni, elsősorban Közép-Európában. Ennek a stratégiának az egyik legfontosabb eleme a romániai terjeszkedés, melyet a BT Asigurari (2007. december) és az OTP Garancia idén februári felvásárlása is alátámaszt (az utóbbi esetében a szabályozó testület jóváhagyása még nem érkezett meg).

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 8. 14:46
Márki-Zay Péter, az ellenzék 2022-es közös miniszterelnök-jelöltje azt írja, érti, miért mondta azt...
Bankmonitor  |  2024. május 8. 12:24
Berobbant a személyi kölcsönök iránti kereslet 2024 első három hónapjában, csaknem 50%-kal nőtt a fo...
Holdblog  |  2024. május 8. 09:11
Újabb áldozatra vadászik az amerikai értékpapír-felügyelet, épp a Robinhood elleni pert készíti elő....
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 7. 20:57
A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézege...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm